Nemjuci, de azért nagyon az!
Zenész, énekesnő, riporter; játszik a TÁP színházban, de mostanában már nem nagyon. Szívesen lesz színész-modell, ha épp arról van szó. Az Anima Sound System frontemberi tiszte óta ismét nekivirágzott Németh Jucival a Kiadó kocsmában beszélgettünk: tanúnk egy tejeskávé, egy pohár szóda, egy málnás-tea; apropónk pedig a frissiben megalakult Nemjuci zenekar, melynek május 24-én debütkoncertje tarttatik az Exit-fesztiválon a Gödörben.
– A neten valamerre épp a „Budapest Bár” című sokművészes albumotokról olvastam: a sokművészek mellé mind oda volt biggyesztve valamiféle cím, szereplési hely, csak a te neved után maradt üresen a szóplacc. Akkor most voltaképpen mi is a te titulusod?
– Hát, a névjegykártyámra talán azt írnám, hogy „Németh Juci: zenész - énekesnő"… Pár éve már zenét is írok, nyomom a számokat a Nemjuciba, szervezek, agyalok, kitalálok, énekelek, később kicsit talán a hangszeres oldalról is megpróbálok majd közeledni… Azt hiszem, az, hogy zenész. Ezt az egészet sokkal jobban összefoglalja.
– Nemjuci, ez ugye az új zenekar neve, ellenben ha nem Juci, akkor mi?
– Igen, az Anima óta nyilván van valamiféle elvárás az irányomban, picit ennek az elvárásnak mond ellent ugye az, hogy Nemjuci. Kimondani még fura nekem, a saját nevem, egománnak tűnik a névválasztás, pedig inkább csak jelzés. Már hogy ez bizony más lesz. Ez nem Juci, hanem egy zenekar, na de Juci is, érted!
– Egy-két egyéb névváltozatot, ha hallhatnánk.
– Morzsi. De végül ez nem mi vagyunk. Sokat filóztunk, hogy akkor most hogy és miképp. A Lovasi Andrisék például kettőt is megpróbáltak ránk aggatni: mondták, hogy „Nemjuci, az milyen hülyeség, legyen inkább „Puma”. Vagy „Rántott répa”. Aztán felhozták, hogy „jól van, legyetek „Rántott Puma”. Akkor meg már inkább a Nemjuci, nem?
– Egyetértünk. Különösképp, hogy a myspace-en fellelhető demókból is simán kiviláglik: ez már messze nem az a Juci lesz, akit annak idején a nagyérdemű megismerhetett.
– Pedig inkább ez vagyok én. Aki elektronikát vár, az készüljön egy kis rocktörténelemből már most, mielőtt megnéz minket. A rock&roll újra felszínen van bennem is, gond nélkül áramlik újra a zenei világban. Kinksen, Queenen, Stoneson, Zeppelinen, minden régi finomságon nevelkedett lány vagyok. Az egyébként kamuangol, ami fenn van...
– Már a szöveg?
– Igen (mosolyog) Ott a dalok demók még, én meg ahogy jön a dallam, dúdolom a témát, már nyomom is rá a kamuangolt. Aztán jól meg is tanulom, káromra, mert erre nagyon nehéz szöveget írni később. De csodák csodája, a kamu mindig kiadja a szöveg témáját, hihetetlen.
– A zenei szcénában való két utolsó porondra lépésed – már gondolok itt a Budapest Bárra, és a Zagar féle „Wings of Love”-ra – azért megint csak nem illik ebbe a „rockistennő-képbe” sehogy sem.
– Rockistennő? Na ne. Ezek a produkciók folytatódnak, a nyári fesztiválokat a Nemjucin kívül ezzel a két produkcióval is járni fogom.
– A Zagarban ráadásul nem is egyedül, hanem az Underground Divas egyik tagjaként kell megállnod a helyed.
– Meg. Maga ez a díva szó, ez nem az enyém. Ez Zságer koncepció, ha szabad ilyet, én maximum underground kislány vagyok. Kórus vagyunk, hiába páran frontemberek a csajok közül, alázattal kell tekinteni a produkcióra. Valamennyire egységet kell alkotnunk. De nekem nagyon nehezen megy az a része, hogy kicsi a helyem, és nagyon szaladgálnék a színpadon, meg énekelnék azt, amit jónak gondolok oda. Amúgy nagyon szeretem, jól összejöttünk a csajokkal (akik pedig a hip-hop énekesnő Sena; Kutzora Edina Yonederboi zenekarából; Judie Jay, aki pl.: a The Cas!o-ból lehet ismerős; a Krétekör színházból, valamint az egykori Amorf Ördögökből magánzóvá előlépett Péterfy Bori; illetve Hódosi Enikő a Neoból - A.Zs.), sokat vagyunk együtt, barátságok alakulnak.
– Kicsit olyan az a nóta egyébként, úgy hangzik, főleg a Nemjuci demói után, mintha viszlátot köszönnél az elektronikának.
– Tényleg? Nem fordítok hátat pedig semminek. Zságer Balázs, meg én nemrégiben még egy háztömbnyire laktunk egymástól, néha még tréningalsóban is összetalálkoztunk… Belegondolt engem is ebbe a kórusba – de nem tréningnadrágban –, én elvállaltam.
– Oké, tehát Nemjuci: viszonylag csendben összehoztál egy vadonás új zenekart.
– Úgy két éve indult az egész, Angliába készülődtem, mikor megneszeltem, hogy üresedés van a Rémember házban – az ő zenekaruk akkoriban is már kinn trónolt, és hát bekéredzkedtem, ott laktam náluk. Megismerkedtem Aronnal, szeretem, ahogy dobol.... naná hogy ő a dobosunk persze; szóval elmerültem a kinti kulturális életben, koncertre járás ezerrel, megnéztem szinte mindent, még az öreg Who-t is láttam Pete Townshenddel. Faragó Tomi (aki a Puzzle gitárosa egyébként, most pedig már a miénk is), ő volt a társam, jártunk-keltünk mindenfelé, eléggé megegyezik az ízlésünk egyébként. Így könnyű, ugye. Aztán majdnem a Rémember ház hozott össze „Matyijő-vel", a basszerosunkkal – kinn élt ugyan ő is, de elkerültük egymást. Itthon összebarátkoztunk, Áron, Tomi pedig hazajöttek, és jött a kérdés: „Srácok, játszanátok velem?” Ők pedig mondták, hogy „Igen!!!” Hát így lett a Nemjuci.
– A születésetek időpontja pedig:
– Valamikor 2007 decembere, 2008 eleje.
– Most viszont május van, az alig öt hónap. Más ilyenkor még alig gügyög.
– Jól működik, tényleg jól, egyből összeálltunk. Egy alapfelállású zenekart akartam. Teret a gitároknak, dobnak, éneknek. A legegyszerűbb módon csürdöngölni a „rokkenrollt". Azt fogjuk adni, amit most maximálisan akarunk adni.
– Jut időd másra a Nemjuci mellett?
– Hát, remélem. A TÁP színházba azért még megyegetek, mostanában pedig színész-modellkedem egy „Ökosztüm" performanszon, a környezetszennyezés ellen protestálva csodás szemét-ruhákban pózolunk… Nagyon fontosnak tartom, hogy irányt mutassunk, gondolatokat ébresszünk. A politika uncsi, ezért viszont bármikor kiállok.
– Május 24, ugyebár debütál a Nemjuci a Gödörben, az első albumról azonban még nem ejtettél árva szót sem.
– Valamikor ősszel adódik ki…
– …ez nem volt valami határozott.
– Ez még csak körvonalazódik, de kb. 3 hét múlva már játszanak minket a rádiók. Aztán meg beindulunk.
