Nem akárki
Nem lehetett akárki, akinek az emléktábláját Keynes, a (későbbi Nobel-díjas) közgazdász állíttatta a cambridge-i King’s College kápolnájában, akinek versgyűjteményét Virginia Woolf adatta ki, halálhírét a Nyugatban Babits siratta, s megemlékezett róla ugyanott Kosztolányi is, Tóth Árpád is.
Nagy költő lett volna?
A kérdés és a feltételes mód egyaránt indokolt, hiszen Békássy Ferenc huszár kadétőrmester ifjan, huszonkét éves korában halt hősi halált Bukovinában, 1915 egy nyári éjszakáján, a beszédes nevű Dobronucnál.
A család dunántúli középbirtokos, kastéllyal Zsennyén, a kastélyban könyvtárral, a könyvtárban sok ezer könyvvel. A liberális nemesi házban hét gyerek, s a kor (hősünk 1893-ban született) hazai szokásaitól eltérően mind Angliába kerül, a szigetország egyetlen koedukált középiskolájába, s onnan egyetemre. Cambridge-ben Békássy másodéves, amikor beválasztják az „Apostolok” társaságának 1820 óta fennálló elitkörébe. Verset ír angolul és magyarul, szépprózát, esszét csakúgy, s fordít.
Alapos vizsgálat alá veszi a kortárs magyar lírát, az 1906–1912 közötti időszakot, s ha ma – évszázad múltán – nem is minden ítéletét osztjuk (azt például, hogy a Babits–Kosztolányi-párosban épp ez utóbbi lett volna az intellektuális költő), számos megállapítása máig érvényes.
Ady megragadja. Azt írja: néha szavai erősebbek, mint amit mond velük. Költeményei úgy hatnak rá, mint egy-egy manifesztum. Békássy megkínlódik erősen a magyarságversekkel és a magyarságélménnyel is. Fordítja Adyt, a fordíthatatlanokkal kísérletezve (Párisban járt az ősz).
A magyar líráról szóló dolgozat angol nyelvű változatával 1912-ben elnyeri a King’s College pályadíját, 1913-ban felolvassa az egyetemen. Egy év múlva, 1914 nyarán a háború hírére hazatér, harcolni. Újabb esztendő múlva hősi halott.
Összegyűjtött művei most jelennek meg először.
(Békássy Ferenc egybegyűjtött írásai. Szerkesztette és az utószót írta Weiner Sennyei Tibor. Kiadta az Aranymadár Alapítvány.)
