Móricz és Koltai újra a Tháliában

Koltai Róbert hamarosan a harmadik produkcióban mutatkozik be a Thália Színház színpadán. A nyáron debütált Starfactory után nemrég a Móricz Zsigmond Naplója alapján készített Napló-szilánkokkal állt a színész a Nagymező utcai teátrum közönsége elé.

2013. december 12., 06:12

Legújabb előadása a szintén Móricz-átirat Jelenetek két házasságból lesz, melyben rendezőként és szereplőként is közreműködik.

Az est Az asszony beleszól és a Rab oroszlán című regényekből született. A végeredmény egy habkönnyű krimi-komédia és egy keserédes tragikomédia lett. A két részt a közös téma, az együttélés, a házastársi összetartozás és Móricz zsenije köti össze. Az előadást – a Napló-szilánkokhoz hasonlóan – B. Török Fruzsina színpadi adaptációjában láthatják a nézők január 23-tól a Thália Mikroszínpadán. A két házaspár szerepében Gubás Gabi, a rendező Koltai Róbert, Egri Bálint és a Terápia-sorozatban feltűnt Sztarenki Dóra lesz látható.

Az előadás díszletét Szlávik István, a jelmezeket pedig a Kossuth-díjas Szakács Györgyi tervezi.