Monet fényében

Van közöttük nem egy ritkán látható, privát gyűjteményekben pihenő darab.

Én még ennyi embert az Orangerie-ben nem láttam. Pedig részt vettem már jó néhány tárlaton az Alsó Belvedere alsóházában. (Az Alsó-alsó Belvederében tehát.) Igaz, a kiállítás a minap nyílt csak, és főleg igaz, hogy Monet nevével ma mindent el lehet adni. (Szép példa erre az emlékezetes Szépművészeti Múzeum-beli tárlat, mely a Monet és barátai nevet viselte, pedig közelebb járt volna az igazsághoz, ha csak a barátait viseli, mégis hosszú sorok kígyóztak rá hónapokon át.)

A bécsiek persze, tudjuk ezt máshonnan is, másfajta lehetőségekkel rendelkeznek, mint a mieink. (Az okokról majd máskor, máshol.) Az Orangerie főszereplője tényleg Monet, képei a világ megannyi tájáról kerültek most Bécsbe, van közöttük nem egy ritkán látható, privát gyűjteményekben pihenő darab, és egyéb különlegesség. (A helyiek például be tudják mutatni a Waterloo Bridge-ről készült sorozatot, pedig ma már minden darab más-más múzeum tulajdonában van.) A főszereplő tehát Monet, a megunhatatlan, de fontos szerepet játszanak a követők is – nem úgy általában, hanem konkrétan, egy-egy motívum, egy-egy festmény erejéig. Klimt persze itt is főszereplő (al-főszereplő, mondjuk), ez Bécsben nem is lehetne másként, és a párhuzam tényleg kéznél van – fizikailag is meg átvitt értelemben is. A műértők órákat tölthetnek el a párhuzamba állított (és párhuzamosan kiállított) képek sorának tanulmányozásával, egy Monet, egy nem Monet, közvetlen és közvetett követők, motívumok követik egymást megállíthatatlanul Herbert Boeckl, Carl Moll, Emil Jakob Schindler, Max Weiler és a többiek képein.

Mi meg csak gyönyörködünk, irigykedünk. Meg fürdünk Monet fényében.

Jolsvai András