Mit kockáztat a kormány?

- Nem először beszél Orbán Viktor – idézem a Wekerle tervet – „a magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiájáról”. De mi is ez voltaképpen? Tekinthető gazdaságpolitikai fordulatnak? Vagy inkább jó korán elkezdett kampány a határon túli szavazatokért?

– Önmagában egyik sem. A kormány csupán jelezte: a térségen belül is szeretné helyzetbe hozni a magyar gazdaságot, a kereteit kiszélesíteni a határon túlra.

- A „helyzetbe hozás” itthon sem sikerül. Másfelől: az Európai Uniónál is szorosabb politikai és gazdasági integráció felvetése azt az érzetet kelti, mintha Orbán szélsőjobbról „visszavizionálná” Nagy-Magyarországot.

– Én nem olvastam ki irredenta elképzeléseket a programból. De legitim politikai cél a határon túli magyar közösségek segítése. Ennek szimpatikus módja – kedvező a gazdaság egészére – a helyi kis- és közepes vállalkozások piaci lehetőségeinek bővítése. S ha ez a magyarországi vállalkozásoknak is növekedési perspektívát jelent, az mindenki számára pozitív összegű játszma.

- Mégis, hogyan? A programban az szerepel, hazánk lenne az összekötő Kelet és Nyugat között. Az a Magyarország, amelyet – sajnálatosan – Európa fekete bárányának tartanak külföldön a Fidesz-kormány ténykedése miatt? Nehéz elképzelni, hogy komolyan vehető egy olyan ország integrációs törekvése, amely naponta sérti meg legfőbb gazdasági partnereit, és a térségi párbeszédben sem jeleskedett az elmúlt években.

– Magyarország szerintem is rosszul külpolitizált az elmúlt két évben. Tény, hogy az egyébként értelmes térségi gazdaságpolitikai kezdeményezés végrehajtását is megnehezíti az a kormányzati hozzáállás, amely folyamatosan – nemritkán tudatosan – megsérti az EU írott és íratlan szabályait, s diplomáciai botrányt kavar a kétes keleti érdekeltségeivel. Senki nem szeret együttműködni olyan partnerrel, amely kiszámíthatatlan, és állandóan felrúgja a közös normákat.

- A Wekerle terv kitér – az eltelt két évtizedben sokadikként – a támogatandó ágazatok felsorolására is. Ez mennyiben értelmes gazdaságpolitikai kezdeményezés? Egyáltalán: érdemes beavatkozni ilyen szinten a gazdasági folyamatokba?

– A fejlesztő ágazatok kijelölése kockázatos: senki nem tudja pontosan, miként alakulnak a piaci viszonyok a jövőben. Ugyanakkor az állami beavatkozásnak vannak komoly sikerpéldái is, akár Írország és Finnország, ahol kormányzati szinten határozták meg a gazdaságfejlesztés irányát, s azt megfelelő oktatással és fejlesztési forrásokkal támogatták. És bár mindig rizikós a beavatkozás, anélkül nem lehet szerkezeti változásokat elérni egy kicsi és erőforrás-hiányos országban. Igaz, az EU-ban inkább regionális, semmint ágazati alapon szokás fejleszteni, ami éppenséggel a Wekerle terv mellett szól.

- A Kárpát-medencei „összeborulás” szorgalmazásánál vagy a leendő sikerágazatok kijelölésénél talán sürgetőbb lenne egy kiszámítható gazdaságpolitika, hogy a recesszió visszaforduljon növekedésbe, nem?

– Kétségtelen: a gazdaságpolitikát mielőbb rendbe kell tenni. Már így is rengeteget rontott a kormány a hosszú távú növekedési kilátásokon. Egyebek mellett a magánnyugdíjpénztárak államosításával, a bankrendszert megbénító és a multikat sújtó szektoriális adókkal. És a hazai vállalkozásokat sem kímélte: az ad hoc kivetett adók vagy a visszamenőleges törvények finoman szólva sem segítik a kkv-szektor működését. Mégis azt mondom: rövid távon a növekedés beindulása főként a külső konjunktúrától függ. Nézze csak meg Csehországot: hasonlóan rossz növekedési mutatókat produkált a magyarországiakhoz, pedig az ottani kormány piacbarát reformpolitikát folytat, és az alapkamat alacsonyabb az euróövezetinél.

- Róna Péter közgazdász úgy látja, a válság belső szerkezeti eredetű, egyik oka az alacsony beruházási ráta, és szerinte fenntartható növekedés csak teljes gazdasági irányváltással lehetséges.

– Abban, hogy alacsony a magyar beruházási ráta, meghatározó szerepe van a bizalomhiánynak és a banki hitelezés leállásának. Ezzel együtt 2013-ra a magyar és a nemzetközi elemzők is prognosztizálnak minimális, fél-egy százalék körüli növekedést – egyebek mellett a külső környezet javulása, ezáltal az export beindulása okán. Nyilván közbejöhet nem várt fordulat is: megeshet, hogy az eurózóna mély intézményi válságba kerül, és gazdasága jövőre is zsugorodik. Akkor pedig Magyarország jó ideig nem lábal ki a recesszióból.

- Előfordulhat az is, hogy épp a költségvetés folyamatos kiigazításai, az állandó toldozgatások miatt marad el a növekedés beindulása. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke múlt héten már arról beszélt: szükségessé válhat a jövő évi büdzsé korrigálása.

– Ha a kormány nagy vonalakban sem találja el a 2013-as növekedési mutatókat, valóban állandó költségvetési korrekcióra lesz szükség. Ebben az esetben tényleg nincs növekedés, sőt: tovább csökkenhet a fogyasztás és a beruházások volumene is. A kormány hivatalosan ma még 1,6-2 százalékos növekedést vár jövőre, ami szinte kizárt. És ezt – szerintem – hamarosan maga a kormány is beismeri, s ennek megfelelően módosítja a 2013-as költségvetést. Mindez felvetődik majd az EU- és az IMF-tárgyalásokon is.

- Ha lesznek tárgyalások: bár a kormány a szeptemberi folytatásról beszélt, állítólag még időpont sincsen.

– Ha a delegáció mégsem jönne ide, annak a következményei beláthatatlanok. De szerintem jön. Az IMF konstruktívnak minősítette a júliusi tárgyalásokat, és ha voltak is jelentős nézetkülönbségek, Magyarország egyszer már teljesítette az egyeztetés megkezdésének a feltételeit. A legfőbb kérdés inkább az: lesz-e a végén megállapodás? Ahhoz ugyanis a kormánynak valóban nagyon komoly kompromisszumokat kellene megkötnie, amit nyilván nem szívesen tesz. Ismert: Törökország majdnem két évig egyeztetett a valutaalappal, a végén mégsem kötöttek szerződést, mert nem volt rá szükségük a törököknek. Lehet ezt húzni még valameddig.

- Vértes András közgazdász szerint csak jövő tavaszig. Akkor az ország külső segítség nélkül képtelen lesz az esedékes euróhitel törlesztésére – hacsak nem változnak jelentősen a jelenlegi kamatviszonyok.

– Ezt nehéz megjósolni, hiszen nem tudni, milyenek lesznek jövőre a feltételek. Az idei törlesztési terheket feltehetőleg fedezik a tartalékok. Igaz, mint ismert, a piaci finanszírozás jóval drágább az IMF–EU-hitelnél. Nem utolsósorban azért, mert a megállapodással hitelességet is kapna az ország, amit beáraznak a piacok.

- Csakhogy az ország hitelességét veszélyezteti a MNB-nek a kamatcsökkentésről szóló múlt heti döntése is. Szakértők arra is figyelmeztetnek: újabb bizalmi válságot okozhat, ha a kamatvágás után ismét emelésre kényszerülne az MNB Monetáris Tanácsa.

– A kamatcsökkentés önmagában nem rontja a hitelességet. A Monetáris Tanács tagjainak többsége úgy ítélte meg: megérett a helyzet a feltételek lazítására. Én nem így gondolom, de ez az ő felelősségük. Voltak érveik is: a forint jelentősen erősödött, és a döntést megelőzően érdemben csökkentek az államkötvényhozamok és a csődkockázati felárak. De hogy tartósan is így marad-e, az nagyon bizonytalan: ha nincs IMF-megállapodás, és ha a kormány képtelen betartani a vállalásait, a befektetők gyorsan elfordulnak az országtól. Ez aláásná a hitelességet, ám az is, ha kiderülne: a Monetáris Tanács négy külsős tagja – az elnök és az alelnökök véleményét felülbírálva – vette kezébe a monetáris politika irányítását. Ez a független jegybanki monetáris politika végét jelentheti.