Minden feltárul
A Da Vinci-kód szerzője újabb sikerkönyvet írt. Dan Brown ad arra, hogy két erőszak közt is műveljen bennünket, például a nyakkendő kultúrtörténetével, a tetoválás néprajzával, a washingtoni Capitolium kupolájába beépített vas súlyának ismertetésével (255 tonna), a Mózes-ábrázolatok félrefordításának etimológiájával, az ókori labirintus modern adaptációjával.
Mitől siker? Szuperfordulatos a cselekmény, 133 rövid fejezet (annyi szöveggel, amennyit a számítógépen olvasók is átlátni képesek), mindegyik végén olyan kérdés, csonka információ, sejtetés vagy merőben új közlés, amely alkalmas az érdeklődés továbbfűtésére. A párhuzamos cselekményszálak is erre szolgálnak (miként a moziban).
A népszerűség igazi magyarázata azonban nem stilisztikai vagy szerkesztési természetű, hanem tartalmi. A szerző üzenete szimpla és nosztalgikus: a világ ugyanaz az ószövetségtől a wifiig. („Tudományos jövőnk a múltunkban van elrejtve.”) Legyen szó egyiptomi, héber, görög, római vagy amerikai dolgokról: egyetlen szőttesben van valamennyi.
A múltnak és a jelennek a titkai egymásba érnek. Mágikus és technikus összetartozik. Tudomány és ezotéria, okkultizmus és ráció – ugyanannak a dolognak a két oldala. A modern tudomány amúgy is misztikus. (Csillagködöket fényképezünk, magzatot műtünk az anyaméhben, befolyásoljuk az öröklődést.) Emellett már nem is különösebben titokzatos a Kübalion, a Zóhár, a rózsakeresztes- vagy a szabadkőműves-technika.
A világ tehát megérthető és megfejthető, ígéri könnyedén az író, és ezzel elringatja olvasóit. Szerző optimista, mert úgy látja: a tudomány exponenciálisan fejlődik, minden új eredmény eszköz a következőhöz, van már e-bomba, belélegezhető folyadék, metarendszer-elemzés. (Éljen a fejlődés!)
Dan Brown ad arra, hogy két erőszak közt is műveljen bennünket, például a nyakkendő kultúrtörténetével, a tetoválás néprajzával, a washingtoni Capitolium kupolájába beépített vas súlyának ismertetésével (255 tonna), a Mózes-ábrázolatok félrefordításának etimológiájával, az ókori labirintus modern adaptációjával.
A leírások viszont nem túl igényesek, a fordulatok szokványosak, stílusbravúr sehol. A hold „halovány”, a nő „vonzó és nádszálkarcsú”, a pulóvere persze kasmír, a férfi Harris tweedzakót hord.
A szörnyeteg elpusztul, a világ megmenekül, „a mennyei szférák örök pályájukat járják az űrben”. (Szép is az!)
(Dan Brown: Az elveszett jelkép. Fordította Bori Erzsébet. Gabó Kiadó.)
