Michel Houellebecq betiltaná a vele készült pornófilmet

Michel Houellebecq ügyvédei közölték, hogy a francia író betiltaná a közreműködésével készült erotikus filmet. 

2023. február 9., 14:28

Szerző:

Ahogyan arról már korábban beszámoltunkMichel Houellebecq nemzetközi szinten ismert és elismert francia író szerepel egy pornográf jeleneteket is tartalmazó filmben, ami a magát művészeti csoportként meghatározó holland KIRAC nevéhez fűződik. A rendező, Stefan Ruitenbeek  a Le Figarónak azt mondta, hogy nem fiktív történetről van szó, a pornófilm címkét pedig kategorikusan visszautasította, erotikus filmként definiálta az alkotást. 

A film körül eddig minden a legnagyobb rendben volt, a tervek szerint márciusban mutatták volna be, Houellebeck és felesége azonban polgári és büntetőjogi jogi eljárást indított, hogy a Kirac 27 című filmet tiltsák be, és az előzetesét pedig vegyék le az internetről, írja a France24.com. 

Houellebecq és felesége döbbenten és undorral fedezték fel, hogy az előzetesben súlyos és hamis kijelentések szerepelnek, amelyek megsértették a méltóságukat

– mondták Houellebecq ügyvédei, Angelique Beres és Maia Kantor. Hozzátették, az ügy támadás Houellebecq becsülete, magánélete, valamint a felesége ellen, akit az előzetesben látottak és hallottak rendkívül megviseltek. 

A film rendezője Ruitenbeek azt nyilatkozta, hogy az „erotikus film” forgatásának ötlete Houellebecqtől és feleségétől származik. Az első jelenetben Houellebecq egy Jini van Rooijen nevű fiatal nővel szerepel, aki – a rendező szerint – „imádja Houellebecqet”. „Hihetetlen volt, nagyon jó az ágyban,  mindenféle pozícióban csinálták” – mondta a rendező.

(Fotó: EDUARDO MUNOZ ALVAREZ / AFP)

 

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.