“Mi táncolunk, nem magyarkodunk”

A Magyar Állam Népi Együttesnek volt Rábai, majd Timár korszaka, s lassan Mihályi korszakról is beszélhetünk, hiszen 2002-től művészeti vezetőként irányítja az együttest, s akár az Egyesült Államokban, akár Hongkongban, akár Szicíliában lépnek fel, a siker önt igazolja.

Az együttes 1951-ben alakult, s valóban két nagy egyéniség vezette eddig: Rábai Miklós és Timár Sándor. Nehezen beszélek róluk, mert más világban dolgoztak, más körülmények között. Egyébként Timár a mesterem is volt. Hogy az én működésem utólag minek minősül, korszakolják-e, az majd később derül ki. Mindenesetre más úton járunk, mint az elődeink, messzire jutottunk az Ecseri lakodalmastól, valamint a Timár-féle Karikára legényektől is. Több műfajt is játszunk: a Naplegenda vagy a Bartók-trilógia egymáshoz képest is más világot idéz. Beengedtük a világzenét, de a népszerűség oltárán nem áldoztuk fel az autentikus zenét vagy táncokat sem. Revüt sosem fogunk csinálni, tehát tíz „kemény legény” kizárólag a hatás kedvéért sosem fogja egyszerre verni a színpadon a lábát, mert bár az nagyon látványos, de nem a mi műfajunk. Elég gazdag ahhoz a Kárpát-medencei népzene és néptánc hagyomány, hogy ne éljünk ilyen olcsó megoldásokkal.

Két éve újra eljutottak Észak-Amerikába, s az ön által vezetett „új együttes” is bevette a koncerttermeket.

Az amerikai turnéval szinte fejest ugrottunk a sötétbe, hiszen itthon jó néhányan azt vizionálták, hogy a Magyar Concertóval nem lesz sikerünk, mert az amerikaiak a revüt szeretik. Nagyon nem lett igazuk, hiszen a három és fél hónap alatt 67 előadást adtunk. Ez a siker a produkciónak szólt, hiszen a közönség 90 százaléka nem magyar volt. Tavaly Hongkongban többek között a Peter Brook Színház, a Pina Bausch társulat, valamint a londoni királyi szimfonikusok társaságában mutattuk be ezt a programot, és a három telt házas előadásunk után a fesztivál igazgatónője bevallotta, hogy gyávák voltak, még két estét eladhattak volna velünk.

A politika sosem akart beleszólni, nem kaptak még billogot?

Szerencsére nem, hiszen mi táncolunk, zenélünk, nem „magyarkodunk“. Nem is izgat bennünket, hogy melyik kurzusnak lennénk kedvesebbek. Mert miközben a politika változik, a hagyomány, a színház, a művészet örök.

A szomszéd országokba nem hívják az együttest?

Talán ritkábban, mint régen, de itthon is van épp elég előadásunk: a Hagyományok Házában 70-80, egyéb budapesti helyszíneken 10-15, míg vidéken legalább 20. Egyébként most készülünk Szerbiába, s érdekes lesz a magyarlakta vidékeken túl Belgrádban és Nisben fellépni.

Jobb menedzseléssel gyakrabban turnézhatnának, s a zenekaruk vagy az énekesük, Herczku Ági önállóan is felléphetne külföldön, hiszen ott csak Sebestyén Mártát vagy mostanában Palya Beát ismerik.

Igaza van, de ebben állami segítségre is szükség volna, tehát futtatni kellene a külföldi rendezvényeken Herczku Ágit, Bognár Szilviát és Szalóky Ágit is, meg persze az Államit is. Természetesen mi is menedzselhetnénk magunkat jobban.