Megrázó előadás egy gyermek hányattatott életéről

Izgalmas krimit, abszurd pszichothrillert mutat be hétfőn este a Griff Bábszínház társulata Zalaegerszegen; Pintér Béla A sütemények királynője című darabját csak felnőtt nézőknek ajánlják.

2011. május 23., 09:41

Azért tizenhat éven felüli az előadás, mert a mai világot leginkább foglalkoztató családon belüli agresszivitásról, erőszakról szól. A darab egy gyermek életét, hányattatott sorsát mutatja be, így mégsem áll távol a bábszínház küldetésétől – fogalmazott Horváth Károly színigazgató az MTI-nek.

Mint kifejtette, a közönség igénye, hogy „bábos megközelítésben” felnőtt előadásokat is készítsenek, a darabválasztásnak ugyanakkor volt egy „színházpedagógiai hátsó gondolata” is. A bábszínház évente átlagosan harminc darabot mutat be, ezekben a színészek sárkányokat, tündéreket vagy boszorkányokat játszanak. Horváth Károly úgy látja, ebben a kicsit az abszurd felé hajló, sok zenével, ötlettel, humorral fűszerezett darabban a színészek „megfürödhetnek” egy olyan világban, ami teljesen ellentétes a gyermekeknek szóló misztikus csodával - írja a

7óra7.

A közönség a bemutatón meglepetésre is számíthat; ahogy a történetben a szerepek formálódnak, úgy készülnek el szép lassan az agyagból gyúrt bábfigurák is. A darabot Lőrincz Zsuzsanna rendezésében láthatják a nézők. A hétéves Erikát Kovács Olga, apukáját Chován Gábor, Lajos bácsit, Erika osztályfőnökét Kárpáti Péter drámaíró-dramaturg kelti életre. A további szerepekben Benkő Zsuzsanna, Balázs László, Molnár Róbert, Hettinger Csaba, B. Szolnok Ágnes és Farkas Attila látható.