Meghamisított Móra-regény: kivívta a cenzorok haragját

– Nem ismertük egymást dédapámmal. 1934-ben halt meg, én ’56-ban születtem. Mégis úgy érzem: ő az a rokonom, akihez érzelmileg a legszorosabb szálak fűznek. Rengeteg a hasonlóság közöttünk – mondja Vészits Andrea dramaturg.

2008. augusztus 3., 19:13

Dédapjáról, Móra Ferencről írta Apapa regénye című könyvét. Az Anziksz a búzamezőkről című filmjében pedig eredeti dokumentumok, írások és fényképek alapján mutatja be Mórát, életének egyes állomásait. Szegeden és Kiskunfélegyházán már játszották a filmet, Vészits szeretné, ha a köztelevízió is vetítené.

– Dédapám szerint addig él az ember, amíg szeretik. És én szeretnék mindent megtenni, hogy még sokáig éljen Móra Ferenc. De gyakran akadályokba ütközöm. Ilyen volt például, amikor édesapám hagyatékában véletlenül megtaláltam a Hannibál feltámadása című regény eredeti kéziratát. Akkor derült ki: a kéziratot 1949-ben a Magyar Nemzet szerkesztőségében megcenzúrázták, több mint 250 helyen nyúltak bele. Az akkori ideológiai elvárásoknak megfelelően meghamisították. Az eredeti regényt elvittem aztán különféle kiadókhoz. Közölték: Móra nem aktuális és nem üzlet. Dédapám azt mondogatta: Szent Lukács evangélista neki védőszentje, mert őt úgy ábrázolják, hogy egy ökör néz az írásába – mint cenzor.

Az eredeti, cenzúrázatlan Hannibált végül az Argumentum adta ki 2004-ben.

Bár a Móra-hagyaték java része elveszett a második világháború idején, azért maradtak fényképek, kézzel írt levelek az írótól. Ezeket ma otthonában őrzi Vészits Andrea, s tervezi, felhasználja majd a következő regényéhez is.

– Dédapám fiatalkori szerelmét vette feleségül, akivel egyáltalán nem illettek össze. De meg akarta őrizni a róla kialakított tökéletes családapa képét: nem mert kilépni a házasságából. Közben más nőknél keresett boldogságot. 52 éves volt, halálosan beleszeretett az akkor 30 éves Kalmár Ilonába. Kapcsolatukról levelek, sőt versek is fennmaradtak, amelyeket Kalmár Ilona a szegedi múzeumnak ajándékozott. Szeretném megírni ennek a szerelemnek a történetét.

Életének kilencvenedik évében elhunyt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet művésze, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.