Másodállás: másodvonal

Ahhoz, hogy a film végén legyen egy boldog bérgyilkosunk (már ha súlyt helyezünk rá), az elején nagyon el kell az illetőt kámpicsorítanunk. (Hogy legyen honnan feljőni...) Főhősünket életének egy válságos periódusában ismerjük meg: a gyár bezárt, ő munkanélküli, a barátnője elhagyta, a végrehajtók kiürítették a kéglit.

Ekkor kap ajánlatot a helybeli keresztapától: el kéne tenni láb alól a vicinális kápó feleségét, aki hűtelen lett, s mint ilyen, megbüntetendő.

Hősünk napi rutinjában az efféle feladat nincs benne: ezért is meg a tisztesség okán is habozik, de aztán belevág. (Ha nem vág bele, nincs ez a film.) Kettejük közül a megbízó a tapasztaltabb, már ült börtönben is, noha mostanra a tisztes polgárok életének kulisszái közé vonult vissza. A sikerült merénylet után ajánlatokkal halmozzák el a kezdő bérgyilkost, egy szép karrier indulásánál érezheti magát. Érezhetné, de ekkor még nem dőlt el, hogy a film a szegény, kiszolgáltatott bűnözők megértését ambicionálja-e, vagy éppenséggel valamiféle cinikus, de boldog vég felé navigál. (Aki figyelmesen olvasta el az első mondatot, az már tudja is az eredményt.)

A gyakorlat aztán megteremti a mestert. Főhősünk rákap a revolveres ügyintézésre. Hullanak körülötte a hullák, akciórádiusza bővül: már Brüsszelben is dolgozik, Mallorcán is működik. Barátnő is akad, csak nem világos, vajon nem tégla-e. A gyanakvás felfalja a magabiztosságot, a láb, amelyik egyszer-kétszer megcsúszott, már nem leli a fix pontot, a biztonságot. Nem is csodálkozunk tehát, amikor a zárójelenet sötétjében árnyak tűnnek fel főhősünk lakásán, és ismerős durranás fokozza a feszültséget. (Pezsgő.)

Vígjátékként tálalták, de humorban lett volna még hova fejlődni. Szórakoztató filmnek szánták, ám félsiker csupán a melléküzemági bérgyilkos.

(Rendezte: Pascal Chaumeil.)