Már csak Lindán múlik a nagy visszatérés

Magyar színpad után vágyakozik Király Linda. A szőke énekesnőnek hiába alakul jól amerikai karrierje, bevallotta, igazán a Madách Színházban érezte otthon magát.

2010. február 10., 08:38

Vasárnap a Madách Színházban ünnepelt az Operaház Fantomja stábja. A hatszázadik előadáson a főszerepet már évek óta nem játszó Király Linda a nézőtéren ült, a darabot látva azonban előtörtek belőle a régi érzelmek, és újra fellobbant benne a vágy, hogy színpadra álljon a sikermusicalben – írta a

Bors Online.

– Rettenetesen hiányzik a színház! Itt mindig úgy éreztem magam, mintha hazajönnék, de az amerikai elfoglaltságaim miatt már nagyon régóta nem játszhattam itt – magyarázta Linda. – Emlékszem, amikor először léptem be a Madách Színház kapuján, nagyon távolságtartóan fogadtak, de sikerült beilleszkedni, és most nagyon visszavágyom. Remélem, kapok még lehetőséget Szirtes Tamástól, hogy eljátszhassam Christine szerepét.

A színház direktora maga is örülne Linda visszatérésének. – Boldogan várom, hogy újra színpadra álljon –mondta mosolyogva Szirtes, vagyis már csak Lindán múlik a nagy visszatérés. – Remélhetőleg sikerül úgy elrendezni az életemet, hogy tartósan Magyarországon maradhassak, és újra játszhassak. Szerencsére, közben Amerikában is szépen alakul a karrierem – dicsekedett Linda. – Grammy-díjas producerekkel dolgozom az új lemezemen, és a testvérem, Viktor is sokat segít. Közös szakmai terveink is vannak, de, hogy mi alakul, az még maradjon titok.

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.