Magyar Múzsák
A cím félre- vagy legalábbis egykettedre vezető. Mert igaz lehet ugyan, hogy a szentendrei Erdész Galériában látható Tóth György-kiállítás ihlető múzsái és alanyai egytől egyig magyarok, de azért fő tevékenységük nekik is az alkotás.
Azok az (örök)ifjú hölgyek, akik aktmodellként a fotóművész kamerája elé állottak, elsősorban az általuk teremtett művészi világ okán híresültek el. Karafiáth Orsolya költőként, Tunyogi Henriette táncművészként, Verebics Ágnes és Katalin, valamint Nagy Boglárka festőként, Hámori Gabriella színművészként írta be a nevét a kortárs magyar históriába, még ha tudhatjuk vagy legalább sejthetjük róluk, hogy múzsaként is megállják, megállhatják a helyüket. Művészként viszont nyilván nekik is megvannak a saját, külön bejáratú múzsáik, és így a történet máris körbeért vagy érhetett – pedig még nem beszéltünk arról a speciális helyzetről, hogy a Verebics lányok például ragyogóan képesek egymás, sőt önmaguk múzsái lenni, s a többiekben is elég erős, mondjuk így, az önreflexív elem.
Akárhogy is, ez a tárlat arról szól, hogyan jelennek meg ők a Tóth György varázslatos, tánclépésben közlekedő képein. A fotóművész mindenki másnál jobban ért ahhoz, hogyan mentse ki a női szépséget, a szépség esszenciáját a modell, a múzsa konkrét szépségéből, miközben abból is marad éppen annyi, amennyi még izgalmassá teszi az élményt – a művésznek, a modellnek és a nézőnek egyaránt. A nézőnek, aki egy hármasoltárnyit kapott már ebből az élményből a Hungarikonok várbazári kiállításán, de most még szélesebb a merítés. És hogy még annál is szélesebb legyen, arról az egyik múzsa, Nagy Boglárka gondoskodik a társkiállításon, harsogó színekkel megfestett, élettel teli, természetközeli festményeivel.
Balogh Károly
