Macifröccs és Kötőtű – Új műsorok a Klubrádióban
– Természetesen a csatorna gerincét adó fontos műsorok maradnak. Lesz továbbra is Esti és Reggeli gyors, Megbeszéljük és Ötös – mondja a főszerkesztő.
Az egyik legfontosabb változás, hogy a háromtól négy óráig tartó sáv egy órával korábbra csúszik, kettő és három óra közé. Ekkor lesznek a szolgáltató műsorok, például ingatlanpiacról vagy egészségügyről.
Három és négy óra között mindennap más újságíró vezet műsort. Hétfőn Böcskei Balázs Konkrét, kedden Tóta W. Árpád Macifröccs, Szerdán Csepelyi Adrienn Popfilter, csütörtökön Csík Juci Kötőtű, pénteken pedig Bubnó Márk Doktor Bubnó Roll című tematikus műsora lesz hallható.
– Ők mindannyian fiatalok, a rádiózásban még tapasztalatlanok, ezért eleinte felvételről adjuk a műsoraikat, később térünk át az élő adásra – folytatja Pataki.
Rangos Katalin nemrég távozott a csatornától, így az ő helyén, minden este hét és nyolc között lesz az Esti egyetem, mely régi-új tudományos-ismeretterjesztő műsorokat jelent majd. Ezek címei: Tűréshatár, Utópia, Szószátyár, Stádium és Panoptikum.
Folyt. köv. címmel pedig az egykori Népszabadság volt munkatársai beszélgetnek, próbálják megőrizni egykori lapjuk szellemiségét.
Rózsa Péter Filmklubrádiója pedig a Benczúr Hotel filmklubjának szocio-dokumentumfilmjeiről szól, oda a hallgatók is regisztrálhatnak. Rózsa a helyszínről jelentkezik, és a hallgatókkal is beszélget.
H. E.