Látkép a magyar fotográfiáról

2017. október 23., 07:29

Szerző:

November 19-ig nézhetik meg az érdeklődők a Capa központban a Látkép – Az elmúlt félévszázad magyar fotográfiája 1967–2017 című kiállítást, amely a magyar fotográfiáról ad átfogó képet meghatározó alkotók és műveik bemutatásán keresztül a korszakos jelentőségű, Debrecenben rendezett Műhely ’67 című kiállítástól kezdve a jelen magyar fotóművészetéig. A kiállítás nem is annyira kronológiailag, inkább a különféle fotográfiai eljárásokban és szemléletmódokban végbement változások alapján mutatja be ezt az időszakot. A tárlat felvillantja a képzőművészeti fotóhasználat útjait és a dokumentarista tendenciákat is, a köztük húzódó kapcsolatokat és az átjárhatóság lehetőségét.

A kiállító művészek közt találjuk Bak Imrét, Benkő Imrét, Bukta Imrét, Erdély Miklóst, Frankl Alionát, Gerhes Gábort, Lugosi Lugo Lászlót, Urbán Ádámot és Tót Endrét.

– A magyar neoavantgárd fotográfia első generációjának kiemelkedő, nagy port kavaró seregszemléjét a Műhely ’67 című kiállítás tette lehetővé, mi ezt az eseményt tűztük ki kezdőpontnak – mondta Csizek Gabriella, a kiállítás kurátora a 168 Órának. – Az „első generáció” tagjai nagyrészt elhagyták Magyarországot, és az általuk megkezdett utat a hatvanas évek legvégétől kezdve a hetvenes évek során kibontakozó fotográfiai neoavantgárd képviselői folytatták. A kiállítás anyaga a legjellemzőbb tendenciákat, ikonikus alkotásokat foglalja össze, most egyfajta látképként megörökítve. Megközelítésünkben ez folyamatosan változik, más művekkel más összefüggésrendszer is kibontakozhat, úgy, mint a kaleidoszkópban a különböző formák együttállásakor. A kiállításon bemutatott időszakban a fotográfia képzőművészeti médium és kísérleti terep lett, különösen konceptfotóban, illetve a dokumentarizmus elkülöníthetővé vált a sajtófotótól.