Klimt aranya

A Jugendstil nagymesterének jubileuma – születésének százötvenedik évfordulója – ünneplésre ad alkalmat, márpedig az osztrákok szeretnek és tudnak ünnepelni. Nincs olyan osztrák múzeum, amely a Klimt-évben ne rendezne kiállítást.

Az évfordulóról megemlékeznek azok a közintézmények is, amelyeket a mester némelyik esetben botrányt kiváltó freskója díszít: a Burgtheater és a Kunsthistorisches Museum – hogy csak a legismertebbeket említsük.

2012-ben Ausztriában sem várható sok jó, így megbecsülendő, hogy ennek az emlékévnek a rendezvényei biztos örömforrásként szerepelnek az előrejelzésekben. Az osztrákok sejtik, mi mindenre számíthatnak, bár itt még a viták és veszekedések is rendezettnek tűnnek a mindennapokat erősen befolyásoló bértárgyalásokon, és szinte bizonyos a megegyezés, ha kompromisszumok árán is. Mégis, még meg sem száradt a tinta a nagy nehezen kimunkált költségvetésen, máris kiderült, hogy az év első hónapjaiban újra kell tárgyalni. A 3,2 százalékos hiány nem megengedhető, jó egyötödöt le kell tornászni belőle.

Áldozatvállalás vár mindenkire. A honatyák jó példával jártak elöl, és ismét, immár harmadik éve lemondtak fizetésüknek inflációt követő emeléséről. Mások ugyan nem kérnek ebből – szakszervezeteik nem is engedik –, de érzékelik majd, hogy a megszokott színvonal nem tartható, terjed a szegénység. Kevesebb jut a kultúrára is, pedig kormány és lakosság egyaránt tudja, milyen fontos ez a terület Ausztria megítélése miatt is.

Ilyen körülmények között pici vigasz és a hétköznapok megédesítője, hogy Klimt aranya ugyanolyan fényben ragyog. A lehető legdemokratikusabban, szegényre és gazdagra, hazaira és határon túlira egyaránt.