Kibírni egymást

A darab egy bécsi magánklinikán játszódik az 1900-as évek elején. Szereplői túlnyomórészben orvosok, A Bernhardi-ügy mégsem orvosdráma. Sőt valójában nem is dráma. A rendező „társalgási darabnak” nevezi, melyben nincsenek akciók és attrakciók, a díszlet is minimális, egy íróasztal és néhány szék, a jelmez pedig csupán a fehér orvosi köpeny. A színészi játék a beszédre és a gesztusokra korlátozódik. Nem könnyű feladat pusztán „szövegeléssel” lekötni a nézőt csaknem két órán keresztül, az Örkény kiváló társulatának – Gálffi László és főleg Mácsai Pál egészen lenyűgöző alakításának – köszönhetően mégis sikerül.

Két világnézet, két erkölcsi értékrend ütközése áll a darab középpontjában. A klinikán haldoklik egy fiatal lány, de abban a tudatban éli utolsó perceit, hogy meg fog gyógyulni. Ezért a klinika igazgatója, Bernhardi professzor (Mácsai Pál) megtiltja a papnak (Nagy Zsolt), hogy feladja a betegnek az utolsó kenetet, és ezzel rádöbbentse őt arra, hogy haldoklik. Vitájuk közben a lány meghal.

Az esetből ügy lesz, a közélet felbolydul, s mivel az „istentelen” professzor ráadásul még zsidó is, az antiszemiták is vitorlát bontanak. Ennyi szél már bőven elég a politikának ahhoz, hogy viharrá dagassza az ügyet. Tárgyalja a parlament, rácsatlakozik az egészségügyi miniszter (Gálffi László). A professzort végül bíróság elé állítják, elítélik, megfosztják állásától, diplomájától, börtönbe csukják.

Ascher rendezése nem aktualizál, csak modernizál, így minden percben azt érezzük, mintha ma játszódna a történet – néha bele is tapsolnak a nézők, akkora a ráismerés döbbenete. Azzal szembesít ez az előadás, hogy minden bajunk a kölcsönös gyűlöletből származik. Abból, hogy képtelenek vagyunk tiszteletben tartani a mienkétől eltérő értékrendeket, igazságokat. Mácsai Pál azt mondta egy interjúban: ez a darab arról szól, hogy „ki kellene bírnunk egymást”. Hát éppen ez az, ami nem szokott sikerülni.

Ferencz Zsuzsa