Kiállítás nyílt a Budai Postapalota történetéről a Pénzmúzeumban

Korcsolyapályától a Pénzmúzeumig címmel új időszaki kiállítás nyílt a Pénzmúzeumban, amely a Budai Postapalotát, annak 100 éves múltját és rekonstrukcióját mutatja be.

2023. április 25., 12:10

Szerző:

A kiállítás célja, hogy az ingatlan történetén túl közelebbről is megismertesse az érdeklődőkkel az épület tervezőjét, Sándy Gyula építészmérnököt.

Mint a közleményben felidézték, az épület területén, a mai Széll Kálmán téren és környékén a múlt század elején egy téglaégető, illetve egy bányató állt, mely korcsolyázásra és egyéb sportok űzésére adott lehetőséget. Az idillikus környezetet az első világháború rajzolta át. A világháború lezárását követően az ország újraindítása érdekében biztosítani kellett az emberek közti gördülékeny kommunikációt. A Magyar Királyi Posta- és Távírda a Széll Kálmán téren lévő telket vásárolta meg, hogy felépítse rajta új postaszékházát.


A 100 évvel ezelőtt kiírt pályázatot Sándy Gyula építészmérnök nyerte, aki a két világháború közötti első nagyszabású állami beruházás eredményeként megépítette az ország első modern irodaházát. Az épület Postapalotaként vonult be a köztudatba, a műemlékvédelmi rekonstrukciót követően ma a Magyar Nemzeti Bank tulajdona, és a jegybank által életre hívott Pénzmúzeum helyszíne.

A tájékoztatás szerint a tárlat kedd kivételével a hét bármely napján ingyenesen látogatható a Pénzmúzeumban szeptember 30-ig.

(Kiemelt képünk: A Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont épülete Budapesten 2023. március 28-án. MTI/Balogh Zoltán)

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.