Képmesék

Inkey Alice fotográfussal a harmadik mondat után tegeződünk a telefonban. Közvetlenségének nehéz ellenállni. „Várlak titeket szeretettel”, mondja. Pár nap múlva már zuglói otthonában vagyunk.

– Ezt nektek sütöttem! – mosolyog, és tálalja az illatozó, meleg pozsonyi kifliket.

Az igazi portréfotós az érzelmek mestere is. A bizalom számára „munkaeszköz”. Inkey Alice harminc éven át fényképezte a hazai filmművészet legnagyobb alakjait, azóta halott művészek halhatatlan pillanatait örökítve meg. Több ezer negatívja áll cipősdobozokban a fotókamrában, kategorizálva: Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva, Kiss Manyi, Dajka Margit, Darvas Iván és a többi színészóriás. Mellettük rendezők, operatőrök portréi Illés Györgytől Fábri Zoltánig.

Nemrég kötetbe gyűjtötte „képmeséit” a magyar film történetéről. Könyve mementó is egy kihalófélben lévő szakmáról.

– Digitális technikával ma már gombnyomással készül a kép. De mi öröm van abban? Nekem még öröm volt, ha laborálhattam, s öröm, ha nagyíthattam a fotóimat. Az egész olyan volt, mint egy nagy játék.

Édesapja, Inkey Tibor fényképész a harmincas évektől a filmgyárban dolgozott: a forgatásokról készült standfotói a legjobb újságok címlapjain jelentek meg. Múzeum körúti műtermében megfordultak a korszak sztárjai. Gyakran fotózta például Karády Katalint. A díva „hamvadó cigarettavéges” képe a korszak emblémája lett.

Alice 1940-ben született. Szinte sorsszerű volt, hogy ő is a képművészetet válassza hivatásának. Gyerekkorában Alsógödre költöztek, családi házukban lakott Alice nagybátyja, Szőts István filmrendező, és felesége, Szellay Alice színésznő is. Ő játszotta férje híres filmjeinek – Emberek a havason, Ének a búzamezőkről – női főszerepeit. Vasárnaponként rokonokat, művész barátokat hívtak ebédre, és a sütemény után Szőts anekdotáit hallgatta a társaság.

A rendezőt 1956-ban a filmgyár munkástanácsa elnökének választotta. A forradalom leverése után még ki tudott utazni a Velencei Filmfesztiválra. Itthonról üzenték neki szerettei: jobb, ha nem tér haza. A rendező Bécsben telepedett le. Hívta Inkeyéket is, de ők nem mentek. A pesti harcokban nem vettek részt, nem kellett félniük, fotósra pedig mindig szükség volt itthon.

Inkey Alice a Fényszövbe jelentkezett fotózást tanulni, majd 1960-tól a filmgyár retusőre lett.

Két évvel később Mamcserov Frigyes rendező hívta, készítse ő a Mici néni két élete standfotóit. A film címszerepét Kiss Manyi alakította.

– Manyika a magánéletben is épp olyan tündéri volt, mint a filmjeiben. Fantasztikus humorával a forgatások szüneteiben az egész stábot nevettette – emlékszik vissza Alice.

Az Inkey lány tehetségére Ranódy László rendező is felfigyelt: fotózni hívta őt a Pacsirta felvételeire. Baja főterén forgattak 1963 nyarán. A főszereplőknek – Páger Antalnak, Tolnay Klárinak, Nagy Annának, Latinovits Zoltánnak – nyakig begombolt jelmezekben kellett játszaniuk a rekkenő hőségben. Alice várta, hogy „kosztümös” képeket csinálhasson róluk. Ám a munka befejeztével Páger már dobta is le magáról az átizzadt vastag kabátot. Hallani sem akart a fotózásról. Alice sírva vonult félre. Latinovits kérdezte tőle: mi bántja? Majd a színész odament kollégáihoz, magyarázott nekik valamit. Alice egyszer csak azt látta, a művészek visszaöltöznek a jelmezükbe, és átsétálnak előtte a főtéren, hogy fényképezhesse őket. Sőt Latinovits meg is ismételtette velük a sétát, hogy biztosan jó legyen a kép.

A színészkirálytól sokan rettegtek a szakmában, de az akkori fotóslány megismerhette esendő, emberi arcát is. Évekkel később találkoztak újra. Latinovits Révész György Az öreg című filmjében szerepelt. Kis fekete pulijával érkezett a forgatásra. Bagó egy percre sem tágított gazdája mellől, a próbák alatt is ott ugrált körülötte. Latinovits megkérte Alice-t, a felvételek alatt foglalja le a kutyát, nehogy beleugasson a jelenetbe. Amint elhangzott a „felvétel indul, csapó!”, a lány felkapta a pulit, és szaladt vele, minél messzebb a kamerától. Bagó úgy meglepődött, hogy ugatni is elfelejtett. Aztán annyira megszerette ezt a futkosást a puli, hogy már várta: kapja fel a lány és nyargaljon vele. Sok képet készített még Bagóról és Latinovitsról: a tragikus sorsú színész talán utolsó boldog pillanatairól.

Nem sokkal a film bemutatója után Latinovits meghalt. Évek múlva Alice autóval hajtott át Balatonszemesen, megállt a temetőnél, hogy virágot tegyen a színész sírjára. Ott találta Ruttkai Évát és Bagót is. A puli rögtön megismerte őt, és elindult felé. Aztán mintha meggondolta volna magát, visszaballagott. Leheveredett gazdája sírja mellé, és többé nem akart mozdulni onnan.

Az öreg című produkció más miatt is fontossá vált Alice-nak. Noha gyorsan befogadta őt a szakma, évekig küzdött édesapja árnyékával. Bizonyítani akarta: saját tehetsége jogán is helye van a pályán.

Elvitte Révész Györgynek Az öreg jelenetfotóit. „Ezek Inkey-fotók? Mert ha nem, meg sem nézem őket” – mordult rá a rendező. Alice értette a célzást. Révész korábban édesapjával dolgozott, és rajongott az ő képeiért. A lány nyelt egyet, és átnyújtotta saját munkáit a filmesnek. Aki hosszan nézte a fényképeket, majd elmosolyodott: „Igen, ezek tényleg Inkey-fotók!”

Alice azt mondja, élete talán egyik legnagyobb elismerését Ruttkai Évától kapta. A színésznő maximalista volt mindenben, a róla készült fényképeket is ellenőrizte megjelenés előtt. Egyik nap Alice-t a Film, Színház, Muzsikától keresték: sürgősen kellenének nekik az új Ruttkai-képek. „Még nem látta őket Éva, várjatok!”, felelte Alice. Hívta a színésznőt, aki barátságosan csak annyit mondott: „Benned megbízom. A te képeid bármikor megjelenhetnek.”

A műtermébe is szívesen mentek a művészek. Udvaros Dorottyától Halász Juditig egymásnak adták a kilincset. A fotográfus lelki társuk is lett. Neki mindent el lehetett mondani. Meséli, amikor annak idején megjelent Lukács Sándor első verseskötete, a Városligetbe mentek fényképezni. Sokáig bíbelődött a beállításokkal, végül már a színész nyugtatta: „Ne izgasd magad, Alízkám, én ráérek. Úgyis csak a fotó marad rólunk.”

Akkoriban még egy jó címlapkép után szerepajánlatokkal keresték meg a művészeket. Alice Bánfalvy Ágiról készített képei amerikai lapokban is megjelentek. Ő csinálta az első próbafotókat Bujtor Istvánról. Latinovits öccse akkor még a Közgázra járt, sosem filmezett: Inkey Alice fényképeit látva Máriássy Félix őt választotta a Karambol főszerepére.

A fotográfus szerint a magyar film aranykorszaka a rendszerváltásig tartott. Azután az állami filmgyártás megszűnt, a fotóosztályt felszámolták. Alice korkedvezménnyel nyugdíjba ment, bár még évekig dolgozott külföldi lapoknak, kiállításokat rendezett itthon. Majd 1996-ban Balázs Béla-díjjal tüntették ki.

Hatvan fölött járt, amikor új fényképészeti stílusokkal kezdett kísérletezni. A megvilágítással játszva festményszerű hatást ért el. Pap Vera portréját mintha Leonardo ihlette volna. Botticellit idéz a Nagy-Kálózy Eszterről és kislányáról készült kompozíciója.

Alice 1998-ban veszítette el édesapját. A zuglói lakás kamrájában apja összes negatívját is őrzi. Ott sorakoznak a régi fotómasinák is.

Nyugdíja a százezret sem éri el. S noha képei páratlan ritkaságok, fotókra ma kevesen költenek. A gazdagok inkább festményekbe fektetik a pénzüket. Manapság a színészek is ritkán rendelnek tőle képeket: a magazinok címlapjaira perccelebek kerülnek, igényes művészportrékra alig van igény. Inkey Alice amúgy már nem is akar „piacképesebb” lenni.

– Győzködtek, tanuljam meg a digitális fényképezést, de nincs rá időm. Fontosabb, hogy megírjam az emlékeimet a rendezőkről, operatőrökről, színészekről. Hogy soha ne felejtsék el őket.

A fotográfus a családjának él. Férje, Lakatos Iván filmrendező, operatőr. Egy fiuk van, s több unokájuk. Nagymamájuk legszívesebben őket fotózza. Gyerekjátékok címmel készül új sorozata. A „halhatatlanok” után a legfiatalabbak pillanatait rögzíti. Hisz ők a jövő játékosai.