Karinthyék magánügyei
Ideje leszámolnunk végre az illúzióval, hogy a Karinthy név a magyarban a felhőtlen röhögés – ritkábban a filozofikus mélységek és az intellektuális gonoszkodás – hívószava volna. Akad ott más is, nagy meghasonlások, családi tragédiák, amelyek az előző századforduló elképesztő iramban épülő Budapestjén játszódnak le.
Háromnegyed évi hallgatás után háromkötetes számmal jelentkezett a Fővárosi Levéltár folyóirata, a Budapesti Negyed, a főváros és egy sajátosan pesti kötődésű família, a Karinthyak kapcsolatát mutatva be.
Titkokról, a család köré irodalomtörténeti és levéltári tényekből, majd kávéházi anekdotákból szövődött mítoszokról szólnak a folyóirat cikkei és tanulmányai, köztük az 1900-as évek pesti zsidóságának beilleszkedési kísérleteiről. Mert ugyan mi késztethetett egy megbecsült pápai iparost, Kohn Lipótot – Karinthy Frigyes nagyapját – arra, hogy gyermekét, Józsefet a kor egyik legnyitottabb szellemiségű iskolájába, a helyi kollégiumba írassa be, s mi Józsefet, a későbbi megbecsült pesti antikváriust, hogy nevét 1874-ben Karinthira, zsidóságát pedig az evangélikus hitre cserélje. (Csak utódai biggyesztenek az i helyére egy y-t, de akkor már az ősök származásáról nem nagyon illett beszélni a családban.)
A levéltári és anyakönyvi nyomozó munka mellett derűs eseteket és más izgalmakat is tartogat a három füzet több mint nyolcszáz oldala. Megtudjuk például, hogy Frigyes miért kényszerült első, akkor még csak reménybeli feleségének megszöktetésekor revolverrel a zsebében róni két kávéház vagy szerkesztőség között a pesti utcákat. Bemutatódik egy Karinthy-rokonnak a tanácskormány immár értéktelen bankóival elkövetett svindlije is. Megismerjük Steinmann, a Tanár úr kérem éltanulójának modelljét.
Izgalmas titkok ezek. Okulásunkra szolgálnak.
