Kaposvári Színjátékok

A Csiky Gergely Színházban soha nem volt nagyobb szükség az erős kézre, mint most. A vezetőváltást, a társulat és a működési forma teljes átalakítását, a reménybeli átépítés és felújítás előkészítését, a belső és külső vitákat enélkül is megszenvedték volna. A gyász mellett is mindenkit foglalkoztat a hogyan lesz tovább.

Némi meglepetést okozott, hogy a tulajdonos, Kaposvár város vezetése Kamarell Mártát, a színház művészeti titkárát bízta meg az igazgatói teendőkkel „további intézkedésig”. Mert bár személyét tisztelet és elismerés övezi a városban, ahogy kórházakba orvost, színházak élére rendezőt vagy színészt szokás kinevezni, még rövid időre is.

A városvezetés nem volt könnyű helyzetben. Hiszen a szóba jöhető személyek többsége – az öt, korábban rendezői státusban dolgozó szakember: Znamenák István, Mohácsi János (ők alkották a Babarczy László távozása és Schwajda György érkezése közti egy évben az igazgató–főrendező-párost), Réthly Attila, Keszég László és Rusznyák Gábor már nem dolgozott a színháznál. Egyikük sem értett egyet a direktor által elkezdett átszervezésekkel, a művészeti és gazdasági elképzelésekkel.

Schwajda Györgynek jobbára csak politikai értelemben voltak támogatói – nem kevesen –, hiszen intézkedései negatívan érintették a tagokat. 2009 elején a kaposvári színház átalakult: önkormányzati fenntartású kulturális intézményből közhasznú kft. lett, továbbra is a város tulajdonában. A magyarázat egyszerű: kft.-ként a színház jogosult lesz majd visszaigényelni azt a tekintélyes mennyiségű általános forgalmi adót, amely a tervezet épületfelújítás költségére rakódik. (Ugyanezt az önkormányzat elveszítené.) Ma már hétmilliárd forintról és ennek negyedéről beszélnek.

A Schwajda György-féle átszervezés sokakat érintett fájdalmasan. Miután megszűnt a közalkalmazotti védettség, Schwajda elküldte az összes rendezőt (akiket persze „visszavár évente egy-egy darab erejéig”), a színészekkel pedig olyan szerződést kötött, amely szerint a nyári két hónapra nem kapnak bért. Évi százötvenmilliós megtakarítást kell elérni a tatarozás-átépítés érdekében, hangoztatta a direktor.

Levél Szitának

Jelenleg azonban semmiféle pénz sincs a színház felújítására. Egyetlen EU-s pályázatba sem „fér bele”, ma pedig más forrás fejlesztésekre nincs. A város nyakán harmincmilliárdos az adósságszolgálat, és a Fidesz-kormány csak a ciklus vége felé „szokott” osztogatni, színházat átadni.

Hogy ezért érdemes-e megnyomorítani az amúgy is egzisztenciális bizonytalanságban élő vidéki színészeket? Akik szerint nem, Mohácsi János vezetésével még Schwajda György életében levelet írtak a polgármesternek: kifogásolták az eljárás jogosságát és hatását is, mindezzel szerintük legfeljebb huszonöt-harmincmilliót lehet évente megtakarítani. A levélben ott volt az is, hogy legalább nyolc színészt, a szakmai nyugdíjasokat kétségbeejtő helyzetbe hoz az intézkedés, hisz ők csak alkalmi gázsit kapnának munkájuk után.

A válasz: Szita Károly nem kíván „beleszólni” a színházi kft. ügyeibe.

Hisz eddig sem tette.

A fiatalabb társulati tagok közül jó néhányan távoznak, köztük Sárközi Nagy Ilona, akit egy reklámfilmből Magyarország arcaként ismerhetett meg a nagyközönség. Távozik Znamenák István, a Nemzeti Színház tagja lesz, de nyilván további filmszerepek is várnak rá, most épp a cannes-i elismerésben részesült Pál Adriennben láthattuk. Rendezőtársai, Mohácsi, Réthly, Rusznyák a kaposvári egyetem színházi tanszékén oktatnak, Keszég László is elszerződött.

Kész a műsor

Tegyük hozzá: az öt rendező foglalkoztatása a „Babarczy-doktrína” része volt. A korábbi direktor sokféle módon támaszkodott „fiaira”, akik nemcsak évi egy-két rendezés erejéig voltak jelen a színházban, hanem alakították-formálták a társulatot, a repertoárt, aktívan közreműködtek a napi munkában. Talán ez volt Kaposvár titka.

Mindenesetre Schwajda György azok közé sorolta őket, akik „nem dolgoztak”.

A társulat széthullása, úgy tűnik, visszafordíthatatlan, főleg most, a direktor halála után. Nyilván ez késztette Mohácsi Jánost, hogy ismét Szita polgármesterhez forduljon: felajánlotta szakmai segítségét az új évadra. Elutasították: Kamarell Márta feladata Schwajda György „végakaratának”, a kész műsortervnek a végrehajtása. Ennek kiválóan meg fog felelni.

Mohácsi szerint a mostani évad gyenge, még Vasziljevvel, Törőcsik Marival és főleg a West Side Storyval együtt is. Csak A kis hableány mentette meg a színházat a kínos, „B” kategóriás átsorolástól. Ez jár annak, aki évi száznyolcvan előadásnál kevesebbet produkál.

És a következő évad még kínosabbnak tűnik: két zenés darab és öt vígjáték szerepel Schwajda György műsortervében. Sem a szereposztásokról, sem az egyes előadások előkészítéséről nem tudni semmit. Kijelölt rendezők hiányoznak helyenként, máshol, például a La Mancha lovagjánál címszereplő nincs, sem Sancho Panza. Nincsenek tervben stúdió-előadások, és azt sem lehet tudni, hogy a színház hol fogja megkezdeni az évadot a maradék kábé húszfős társulattal.

Az még nagyobb baj, hogy – úgy tűnik – Szita Károly polgármester megint főrendezőt alakít. A társulat és a város érdeke azt kívánná, hogy minél előbb legyen új, kompetens vezetője a színháznak. Úgy hírlik azonban, hogy egyelőre nem akarnak új színházigazgatót kinevezni, sőt a polgármester meg akarja várni az őszi önkormányzati választásokat a pályázattal.

Aminek természetesen semmi értelme.

A közgyűlés MSZP-frakciója – mint azt Pintér Attila frakcióvezetőtől megtudtuk – a június eleji közgyűlésen sürgetni kívánja a pályázatot, és választ vár a polgármestertől.

Két évvel ezelőtt az időhúzós trükk bejött, Znamenák Istvánt csak egy esztendőre nevezték ki, aztán jött Schwajda György. Úgy tűnik, most is ki kell várni, amíg az exlex álapot már elviselhetetlen lesz, és akkor bedobható az új név.

Hogy ki? Talán még senki sem tudja, talán még ezután jön az üzenet Várhegyi Attila irodájából. Ő az a szebb napokat – és másfél év jogerős felfüggesztettet – látott valahai kulturális államtitkár, aki a két évvel ezelőtti igazgatóváltáskor is a városban sürgölődött. A találgatás persze megindul ilyenkor, de az azért érdekes, hogy a színházi felújítást és átépítést tervező kaposvári építésziroda tájáról azt hallani: a befutó Kerényi Imre lehet.

Keserű pohár

A magyar színházi életet jól ismerő rendezők, kritikusok véleménye szerint ez képtelenség. Kerényire ma már nem bízna senki színházat. Azért erre nem fogadnánk, hiszen láttuk az Index videóját a Fidesz-győzelem utáni zártkörű, a kiváltságos „háromszázaknak” szóló buliról. Kerényi ott volt.

Nem kevésbé meglepő a másik pletyka, amely szerint Kamarell Márta személyében voltaképpen Babarczy László igazgatja ismét a kaposvári színházat.

Babarczy harminc év után keserűen távozott Kaposvárról. Szita Károly megígérte neki, hogy a támogatottja, Znamenák lesz az igazgató. A polgármester rá is szavazott, de gondoskodott arról, hogy frakciójának a tagjai a „B” verziót támogassák.

És Babarczynak fenékig kellett ürítenie a keserű poharat: másik édes gyermekétől, az egyetemi színészképzéstől sem tudott viharok nélkül megválni. „Fiai”, az említett rendezők ellene fordultak, szakmai nézeteltérések miatt.

Szerencsére az országban – és határainkon túl is – egyre ismertebb és népszerűbb kaposvári színházi tanszék sorsa korántsem olyan bizonytalan, mint a színházé. Babarczy távozása után Csáki Judit, az ismert kritikus vette át a tanszék vezetését. Egy nemrég készült elemzés, amely a kaposvári egyetem jövőjéről, fejlődésének lehetséges irányairól szól, az egyik legígéretesebbnek a művészeti kart jelölte meg, abból is kiemelve a színészképzést.

És ami valóban izgalmas: talán nem túl sokára megindulhatnak a rendszeres, nyilvános előadások az egyetem saját, belvárosi színházában... Felsejlik a bölcsészmúlt és az Egyetemi Színpad – talán ők lesznek kénytelenek őrizni egy ideig a kaposvári tradíciót.