Kácsor Zsolt: Lacika és a meggyes felhő

Aznap reggel Lacika a városháza előtt söprögetett éppen, amikor a titkárságról lejöttek a lányok cigizni, és az egyikük arról beszélt, hogy meggyes felhőtortát sütött a hétvégén vaníliával és rummal, és annyira jól sikerült, hogy a család felfalta azon melegében, és amikor Lacika ezt meghallotta, hirtelen megborzongott, s majdnem kiesett a kezéből a seprű.

Ő még soha életében nem evett meggyes felhőtortát vaníliával és rummal, sőt még soha életében nem is hallott róla, hogy létezik meggyes felhőtorta vaníliával és rummal a táguló világegyetemben, pedig a Spektrumon eléggé gyakran szokott tudományos műsorokat nézni.

Azon zakatolt az agya egész nap, hogy ő azt a meggyes felhőtortát meg akarja kóstolni vaníliával és rummal, meg is kérdezte a brigádban, hogy ettek-e már olyat, de a többiek röhögtek, azt hitték, hogy Lacika viccel, de nem, Lacika nem viccelt.

Amikor befejezték a munkát a városháza előtt, át kellett sétálniuk a templomkertbe, hogy ott is szöszmötöljenek. Azt jelentette a szöszmötölés, hogy nem szabad leülni, a szerszámot kézben kell tartani, de nem kell csinálni semmit, hogy másnapra is maradjon meló. A brigádvezető elmagyarázta nekik, hogy egy közmunkásnak két dolgot nem szabad: elkapkodni a munkát és levenni a láthatósági mellényt, mert nem elég közmunkásnak lenni, annak is kell látszani.

A többiek később azt mesélték, hogy aznap, amikor ez a bizonyos eset történt, Lacika reggel óta feltűnően szótlan volt, nem lehetett vele beszélni, és ezt furcsállták, mert kedves fiú a Lacika, és nekik rögtön gyanús lett, hogy nincs rendben vele valami, és nem is csodálkoztak rajta, hogy aznap mentőt kellett hozzá hívni. Lacika ugyanis a műszak vége felé rosszul lett, elfehéredett, majd összegörnyedt és hányni kezdett, mire az egész brigád felordított, Lacika ugyanis vért hányt, bő sugárban dőlt a szájából a vér.

A brigádvezető is megrémült, azt­­a­­bü­­dös­­kur­­va­­is­­te­­nit, hátmi­van­ve­led­­­La­­ci­­ka, ezt ordította egy szuszra, remegve hívta a mentőket, azonnal gyertek, az egyik emberem vért hányt. Később azt mesélte, hogy a telefonban totál nyugodt volt az ügyeletes, és csak annyit kérdezett totál higgadtan, hogy mit evett a beteg, mire a brigádvezető csak ordított, tudjaafaszomhogymitevett, de­­­itt­hal­meg­mindjárt.

Míg a mentők megérkeztek, Lacikát lefektették a földre a kihányt vére mellé, de nem volt különösebb baja, sápadt volt, kicsit reszketett ugyan, de a brigádvezető nála is jobban reszketett. Megjöttek a mentők, s az volt az első kérdésük, hogy a beteg mit evett aznap ebédre.

Akkor derült ki, hogy Lacika nem bírta tovább a meggyes felhőtorta őrjítő gondolatát. Ebédszünetben el­­szaladt a kisboltba, vett egy üveg meggybefőttet meg két deci rumot, a befőttről leöntötte a levét, ráöntötte a rumot, és egy perc alatt befalta az egészet.

– Az nem vér, hanem meggybefőtt – vallotta be Lacika, és a hányásra mutatott.

– Legalább finom volt, te marha? – kérdezte az orvos, mire Lacika eltűnődött, s azt válaszolta:

– Lehetett volna jobb is. Legközelebb teszek bele vaníliát.