Játék a filmmel

- Voltaképpen miért vállalta a kormánybiztosi pozíciót?

– Épp gyógyulófélben voltam egy hosszú betegségből, amikor értesültem arról: felkérnének kormánybiztosnak. A feladatért vállaltam: a problémákkal küszködő magyar nemzeti filmipar megújításáért és új koncepció kidolgozásáért.

- Felteszem, Orbán Viktor kérte föl. Hírlik, régi barátok. Ön ott feszített mellette a Fidesz tavalyi választási győzelmének éjszakáján is.

– Még a rendszerváltás előtt, Los Angeles-i útja során ismertem meg Viktort. Huszonéves egyetemista volt. Egyik barátom együtt járt vele a jogra, másik közös ismerősünk pedig benne volt a szerveződő Fideszben. Miattuk hívtam meg akkor Viktort és feleségét vacsorára. Kapcsolatunk megmaradt.

- Állítólag azzal nyerte meg a miniszterelnök bizalmát, hogy aztán elkápráztatta néhány hollywoodi hírességgel.

– Nem olyannak ismerem Orbán Viktort, akit elkápráztatna, ha neves emberekkel találkozhat. Első miniszterelnöki ciklusában mutattam be neki Schwarzeneggert, mert éppen Budapesten forgattunk. Baráti beszélgetés volt. Máig jóban vannak.

- Amúgy akadnak, akik azt mondják: ön leginkább azért vállalta a posztot, mert Amerikában már nem futott a szekere. Hollywood kevésbé figyel önre.

– Azok beszélnek ilyesmiket, akiknek fogalmuk sincs az ottani viszonyokról. Még a betegségem előtt készítettük a Terminátor negyedik részét. Hozott úgy négyszázötvenmillió dollárt. Másrészt arról is van elképzelésem, mihez kezdek, ha visszamegyek Amerikába. De erről korai lenne bármit is mondani, egyelőre itt van feladatom.

- Mindenesetre jobboldali producerek már két éve lobbiztak azért, hogy ön váltsa Grunwalsky Ferencet a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) élén. Sikertelen próbálkozás volt. Kőrösi Zoltán lett az elnök.

– Az elnökválasztás előtt elbeszélgettem az alapítvány tagjaival. Pozitívan reagáltak az elképzeléseimre: tegyük átláthatóvá a rendszert, legyenek világosak a finanszírozás feltételei. Mégis Kőrösit választották meg. Tudtommal ő is reformokat tervezett. Utólag viszont azt hallottam: többen is úgy gondolták, vele fenntarthatják a régi struktúrát. Az alapítvány tagjai akkor egyöntetűen állították nekem, hogy túl sok film készül évente Magyarországon. Ugyanakkor kiderült az is, mindenki csak saját magának akar még több lehetőséget. Mondtam erre, hogy ez matematikailag is lehetetlen. Ez sokaknak nem tetszett. Biztosan vannak, akik nem kedvelnek azóta.

- Miközben az Orbán-kormány megvonta tavaly az MMKA támogatását, amivel lényegében leállította a magyar filmipart – a szakmai szervezetet azóta fel is számolták –, ezzel párhuzamosan a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban az ön kezébe centralizálták az egész filmfinanszírozást. Részt vett ennek a forgatókönyvnek a kidolgozásában?

– Nem. Én csak hónapokkal később kerültem újra a képbe, amikor tavaly késő ősszel megkért a miniszterelnök, készítsek tervet az addigi rendszer megújítására. Hamarosan letettem az asztalára az új koncepciót. Elolvasta, átbeszéltük. Részletei ma már ismertek, hiszen az új filmes pályázatokat is kiírtuk.

- Mindjárt erről is kérdezem, de előbb jó volna tudni: mi lesz azokkal a producerekkel, akik saját vagyonukkal kezeskedtek a bankkölcsönökért, amelyekre az MMKA-tól elvont támogatás volt a fedezet? Mi lesz a filmes szakemberekkel, akiknek még tartoznak a leállított produkciók?

– A kormány részéről azt mondták: ezt a terhet ne vegyem magamra, engem a jövő kialakítására kértek fel.

- Így persze könnyű...

– Ne higgye! Ahogy belefogtam az új struktúra kialakításába, szembesültem azzal: nem kerülhetem meg a múlt problémáját. A producerek szenvednek a helyzettől, jelentős tartozásokat halmoztak fel, vannak visszatérítendő támogatási szerződések is. A helyzet rendkívül összetett, és az egész szakma kedvetlen. Így nem lehet előrelépni. Összehívtam a producereket, ígéretet tettem: próbálok megegyezni a bankokkal.

- Mégis, hogyan? A miniszterelnök harcot hirdetett a bankokkal szemben is. Felteszem, egy amerikai producer azért ezt eléggé nehezményezheti.

– Ezt nem véleményezném.

- Miért nem?

– Mert ez nem tartozik rám. Azt viszont elmondhatom: a filmesek örültek, hogy valaki egyáltalán foglalkozik azzal, mi legyen a korábbi szerződések és produkciók sorsa. Azóta számos egyeztetést folytattam az ügyben, talán közel a végleges megállapodás. Folyamatosan tárgyalok a külföldi koprodukciós partnerekkel is, hogy visszaszerezzem a bizalmukat. A kormány szándéka a magyar filmszakmai értékek megőrzése és a helyzet konszolidálása, amihez forrást is biztosítottak. Ebből az összegből – remélhetőleg – a már megkötött szerződéseket is rendezhetjük. Ne feledjük: a gazdasági válság ellenére végül mégiscsak jutott vagy másfél milliárd az új játékfilmes pályázatra.

- Bár ön azt is nyilatkozta: az államnak nem kötelessége a filmesek támogatása, az inkább „nagylelkűség”. Szerintem pedig normális demokráciában a kultúra támogatása nem nagylelkűség kérdése.

– Amerika nem a legutolsó a demokráciák között, a filmkészítők ott mégsem pályázhatnak egy cent állami pénzre sem. A film ott olyan szakma, ahol nagyon észnél kell lenni, hogy a művészi elképzelések és a gazdasági szempontok egyensúlyba kerüljenek. Jó lenne, ha ez előbb-utóbb Magyarországon is megvalósulna.

- Csakhogy nálunk éppen az ésszerűséget kérdőjelezi meg, hogy a kormány szembemegy a multikkal, pénzintézetekkel, a lehetséges mecénásokkal. Akkor miként is lehetne itthon piaci szereplőket bevonni a filmfinanszírozásba?

– Mindenekelőtt be kell bizonyítani: komoly szakma a filmeseké, amely képes jó, izgalmas és művészileg is vállalható filmeket gyártani. Addig pluszfinanszírozásra egyelőre a koprodukciók adhatnak lehetőséget.

- Ön szerint a mi filmes tradícióink nem bizonyították még eléggé a szakma komolyságát? Nem is merném sorolni az alkotókat, nehogy véletlenül kihagyjak valakit a nemzetközileg többszörösen díjazott filmeseink közül.

– Tény: születtek remekművek...

- Bocsánat, hogy közbevágok, de mit tart annak?

– Én ilyennek találom Fábri Zoltán, Szabó István filmjeit, ahogyan Makk Károly korai munkáit is. Jancsó Miklós első mozijai is a magyar filmtörténet nagy pillanatai közé tartoznak. Tarr Béla alkotásait szintén tisztelem. De mindez nem cáfolja a tényt: a magyar filmek vetítésekor üresen maradnak a mozik. Azért fogadtam el a kormánybiztosi feladatot, mert hiszek abban, hogy ezen változtatni lehet. Komoly lehetőséget láttam olyan kritériumrendszer kialakítására, amely meggátolja, hogy egyes magyar rendezők, producerek továbbra is kizárólag a saját szórakoztatásukra készítsenek filmeket.

- Most kit kellene „szórakoztatniuk”? Önt, illetve a Magyar Nemzeti Filmalap ötfős testületét, amely dönt a pályázati pénzekről?

– Elsősorban a nézőket kell szórakoztatni. A testület tagjainak kiválasztásakor csakis a szakmai szempontokra ügyeltünk: egyetlen politikai kinevezett sincs köztük. Havas Ágnes a Sky Film korábbi producere, ott készültek például Herendi Gábor filmjei. Divinyi Réka forgatókönyvíróként jegyezte a Szabadság, szerelem, a Csak szex és más semmi vagy a Valami Amerika 2 című mozit. Miskolczi Péter az Eurofilm vezető producere: műhelyükben készült – egyebek mellett – Enyedi Ildikó Simon mágusa, Pálfi György Taxidermiája. Kovács András Bálint pedig az ELTE BTK filmtudományi tanszékének alapítója. Elismert szakemberek, nem is érte támadás egyiküket sem. Minden testületi tagnak az a dolga, hogy próbálja a maga igazáról meggyőzni a többieket. De a végén mindenkinek csak egy szavazata van, és a többség dönt.

- Ön azért azt is mondta: a honi filmvilág ismeretében tart attól, hogy nem lesznek elég erősek a beadott forgatókönyvek. Hozzátette: ez esetben tematikus pályázatokat is kiírhatnak, hogy olyan alkotások születhessenek, mint például A Rettenthetetlen című Mel Gibson-film a skótok történelmi hőséről.

– Az a célom, hogy megtöltsem a mozikat. Pontosan meghatározható közönségréteghez kell eljutnunk. Többségük – szerte a világon – a 14–25 éves korosztályhoz tartozik. Olyan történelmi pillanatokat is filmre lehet vinni, amelyek megérinthetik ezt a generációt is. De az esetleges tematikus pályázatoknál arra még inkább figyelemmel kell lenni: a mozilátogatók nagy része a jelenben élő fiatal, akik a saját világuknak a történéseit tartják a legizgalmasabbnak.

- Hadd legyek teljesen nyílt: a honi értelmiség egy része úgy látja, hogy az ön ízlése igencsak távol esik az európai kulturális igényektől, nem itt élt, az amerikai filmiparban szocializálódott.

– Az igaz: nem ismerhetem az európai kultúrát azon a szinten, amelyen a magyar értelmiségiek. De gyártottam már néhány olyan filmet – Jákob lajtorjája, Music Box, Siralomház, Angyalszív –, amely komoly díjakat nyert az európai fesztiválokon. Ráadásul a közönség körében is sikeresek voltak. Egyébként pedig magam is Polanski, Truffaut, Antonioni, Fellini, Bergman filmjein nőttem fel. Imádtam őket, még ha nem mindig értettem is minden gondolatukat. S bár más a hátterem, mint az itteni filmeseké, jó a szimatom az igazán tehetséges, sikerhez vezető ötletekre. Ami azt is jelenti: nemcsak az a forgatókönyv nyerhet támogatást, amely az én ízlésemmel is teljesen egybeesik. Zseniális alkotók előtt én nem leszek akadály.