Itt a migránsok tényleg terrortámadást hajtanak végre a Keleti pályaudvarnál

A sors fintora, hogy a magyar sajtó és közönség által évtizedek óta hiányolt világszínvonalú első hazai akciófilmet egy, a nemzetközi fesztiválok kedvencének számító szerzői filmes, Mundruczó Kornél készítette el. A végig sodró lendületű alkotásnak Rév Marcell operatőri munkája lélegzetállító vizualitást kölcsönöz, miközben olyan arcot és lelket ad a mai Budapestnek, ahogy azt eddig még egyetlen magyar film sem tette meg.

Jóllehet a nemzetközi kritikák Richard Linklater, Alejandro González Inárittu, Steven Spielberg, Ridley Scott vagy Alfonso Cuarón, a Gravitáció rendezőjének munkáihoz hasonlítják az alkotás formai megoldásait, s úgy gondolják Mundruczónak mostantól Hollywoodban a helye, a film fogadtatása – érthető módon – mégis vegyes.

Mundruczó Kornél, Jéger Zsombor és Merab Ninidzea vörös szőnyegen
MTI/EPA/Ian Langsdon

A rendező és a forgatókönyvíró Wéber Kata ugyanis valójában csak díszletként használja a Magyarországot apokaliptikus és kaotikus világgá változtató migrációs helyzetet. A szerb-magyar határon az Európai Unióba beszökő migránsok és a rájuk vadászó határőrök üldözéses jelenete, a fogolytáborra emlékeztető menekülttábor, a megfáradt és rosszkedvű emberek a lepukkant kórházban, a fáradt macsókkal teli kocsma, a tömegközlekedési járműveken szolgálatot teljesítő fegyveresek nem a problematika, hanem hanem a végállapot Mundruczónál. A film nem kérdez rá a migráció okaira, nem boncolgatja annak összetettségét, hanem tényként kezeli, hogy a bűnözőkként kezelt illegális bevándorlók között terroristák is érkeznek Európába. Mundruczónál ugyanis a migránsok tényleg terrortámadást hajtanak végre a Keleti pályaudvarnál.

Velük érkezik azonban a megváltó is, egy 17 éves angyalarcú fiú képében, aki ács apjával menekült el a szíriai Homszból. A Jéger Zsombor által alakított fiú nem hal meg, amikor az idegenrendészet egyik vezetője (Cserhalmi György) rálő, hanem saját maga is rácsodálkozva megtapasztalja, hogy képes repülni. A menekülttábor meghasonlott orvosa, Stern Gábor (a grúz  Merab Ninidze) azonnal pénzszerzési lehetőséget lát az általa angyalnak tartott fiúban, és kicsempészve a táborból, magával viszi Budapestre. A Cserhalmi György által alakított cinikus és rasszista rendőri vezető, Sápi László üldözőbe veszi őket. Valójában azért, hogy megtudja, tényleg csodára képes-e a terrorgyanús migráns.

Mundruczónak a migrációs válság egy nagyszabású ürügyahhoz, hogy ennek a feltehetően valamikor baráti viszonyban álló és most is egymásra utalt két ötvenes évei végén járó férfinak a viszonyát és egyéni fejlődéstörténtét kibontsa. Az orvos eleinte magának tartaná meg a szír fiút, majd miután a találkozásnak köszönhetően átértelmezi addigi életét, önmagát is feláldozva próbálja kimenekíteni őt a terror sújtotta Budapestről. Az igazi csoda azonban végül a kiégett rendőrrel történik meg, aki miután bebizonyosodik a fiú képességében, leteszi a fegyvert.

A kommandós akciók végén Cserhalmi úgy néz vissza a kamerába, a napfelkeltében tündöklő Keleti pályaudvar felett lebegő szuperhőssel a háttérben, mintha egy westernfilmből köszönne vissza Jancsó Miklós legendás alkotásainak megkoronázott sztárja. (A Jupiter holdjának egyébként az elhunyt rendező fia, a kiváló Jancsó Dávid a vágója).

Mundruczó ezzel a filmmel bebizonyította, hogy rendezőként már mindent tud, de megmaradt szerzői filmesnek. És bár a cannes-i sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy politikailag inkorrekt, provokatív filmnek szánta a Jupiter holdját, annak a társadalomkritikai éle inkább zavaros, mintsem egyértelmű. A rendezőt igazából az Ingmar Bergman filmjeiből ismerős egyéni istenkeresés foglalkoztatja. Az Európában mostanra teljesen elszigetelődött magyar kormány migránspolitikáját a mű pedig inkább igazolja, mintsem bírálja. A Jupiter holdja nem a politikai filmek, hanem a sci-fi irányába mutat. Ahogy azt Mundruczó Cannes-ban megerősítette, következő filmjét már tényleg Hollywoodban forgatja Deeper címmel, Bradley Cooperrel a főszerepben.