Ismét táncfesztivál Győrben -- világpremierrel
A hagyományteremtő szándékkal első alkalommal 1998-ban megrendezett I. Magyar Táncfesztivált követően kétévente nagy sikerrel szervezte meg a Nemzeti Táncszínház Kht., a Magyar Táncművészek Szövetsége és a Győri Balett a rendezvényeket Győr városában.
Az egyhetes rendezvényen a magyar hivatásos együttesek színe-java mutatja be előadásait klasszikus balettől folklóron át a kortárstáncig. 26 előadáson több mint 30 együttes lép fel a VI. Magyar Táncfesztiválon.
A legnagyobb érdeklődésre bizonyára a világpremier: Gustavo Ramirez Sansano spanyol koreográfus Gaudí című balettje számíthat a Győri Balett előadásában. Először az alkotót látjuk magunk előtt, majd - utazásunk során - Gaudí látásmódján, ihlető forrásain, éltető elemein, félelmein és aggályain, valamint gyötrődésein keresztül feltárul előttünk a folyamat, miként formálja át e kivételes alkotóművész a valóságot, s kínálja fel a világnak egyedülálló művét. Nem csupán a zsenit ismerjük meg, hanem az embert is, aki arra vágyik, hogy körülötte legyenek mindazok, kik szívének kedvesek, s akinek – mint bárki másnak – szeretetre van szüksége. Szeretetre, mely – Gaudí bármely teremtményéhez hasonlóan – egyfajta metamorfózison megy át, különféle formákat ölt, ám rendre teljesíti küldetését: a katalán géniusz életművének örök mozgatórugója. A testi, földi szerelem, amelyet előbb-utóbb minden nő és férfi megismer, fokozatosan felmagasztosul, elszigeteli Gaudít a halandóktól, s életének e misztikus szakaszát leggrandiózusabb alkotása, a Sagrada Familia koronázza.
A fesztivál ideje alatt fotókiállítás látható Dusa Gábor fotóiból „Tánc az örökkévalóságnak” címmel a Győri Nemzeti Színház aulájában.
Az érdeklődők átfogó képet és információs anyagot kaphatnak a magyar táncművészet vezető társulatairól a Magyar Táncművészek Szövetsége standjánál.
A salzburgi Sommerszene fesztivállal történő jövőbeni együttműködés megalapozását szolgáló kiállítás szintén a Győri Nemzeti Színházban tekinthető meg.
A táncfesztivál bekapcsolódik a „Múzeumok éjszakája” rendezvény programjaiba, június 21-én az Esterházy Palotában.
Győr városának új testvérvárosa Poznan egyik tánctársulata a Polish Dance Theatre mutatkozik be a VI. Magyar Táncfesztiválon.