Internetes szerelem
Létezik olyasmi, hogy valaki 85 éves korában tegye közzé legjobb regényét, aki ráadásul nem is par excellence író, hanem elsősorban színész, rendező, dramaturg, főiskolai tanár? Csak néhány más foglalkozási ágban nyújtott maradandó teljesítményét soroltam föl Gosztonyi Jánosnak, aki most egy kitűnő prózával lepett meg minket.
Az elvarázsolt Hegy egy nagy szerelem krónikája; fokozzuk a jelzőt, egy hatalmas szerelemé. Stendhal tollára illő volna ennek az agglegénykorban járó, negyvenes éveit taposó magyar értelmiséginek (az író kicsit belerajzolta egykori önmagát) a szenvedélye, aki a neten keresgéli a szerelmet.
Nem mintha nem akadna elég nője, szeretője, alkalmi partnere a való életben – merő kíváncsiságból, az újmódi lehetőség kihasználása végett. Talál is magának egy kínai lányt, illetve egy kisgyermekes fiatalasszonyt. Nem folytatom a mű szinopszisát, mert kalandregénybe illő fordulatok zajlanak, amelyek során hősünk nemcsak a fejét, de egy időre a hazáját is elveszti, míg végül a legváratlanabb módon újra rátalál az elveszett szerelemre.
Manapság gyanús, ha valaki fordulatosan, olvasmányosan ír. Gosztonyi regénye már ezért sem vert föl nagy port: semmi köze ugyanis a mostanság divatos „szövegirodalomhoz”. Meg aztán miért is lenne népszerű egy olyan szerző, aki korábban kiadott két portrékötetében (Láttalak, elmeséllek, És téged is láttalak...) vérig sértette a kortársi színész- és hellyel-közzel az írói társadalmat. Tanúja szeretnék lenni, hogy majdnem minden kis írásában igaza volt. Ez a határátlépők büntetése: aki több műfajban jeleskedik, arról nehezen hiszik, hogy mindenben jó. Gosztonyi regényhőse is sok határt átlép, és végül mégsem bánja meg. Az olvasó sem, aki nehezen tudja letenni a könyvét.
(Gosztonyi János: Az elvarázsolt Hegy. Argumentum Kiadó.)
