A BÁV első átfogó művészeti árverését 1920-ban rendezték meg.
Aki az ünnepekre nem a hagyományos süteményekkel készülne, annak érdemes megismerkednie egy-egy új recepttel is.
Közeledik az adventi időszak, Spanyolországban pedig már el is készítették a világ legnagyobb csokoládé betlehemét.
Leslie Mandoki zenéjét a New York-i Time Squaren egy órában nyolcszor játsszák.
Zsidó művészek alkotásaiból válogatták össze a Cháj Galéria és az Erdész Galéria tárlatának nem mindennapi darabjait.
2018. július 3., 21:27
Motorral érkezik, lepattan róla, hóna alá veszi a bukósisakot, int, menjek utána. Lendületes léptekkel vezet emeleti irodájába, oda, amelyről korábban többektől is hallottam, igazán érdemes szétnézni benne. Ezt el is mondom neki, mire ő: tartsak tárlatvezetést? Tartott.
2018. július 1., 18:00
Négy éve bejelentette, váltani akar, most mégis visszatér korábbi műfajához. Interjú.
2018. június 27., 17:51
Az alternatív ünnepi könyvhét, a Margó Irodalmi Fesztivál idén csúcsra járt. Hatvan program neves írókkal és különleges programokkal. Ilyen például a Kedvencek temetője, ahol ezúttal Rejtő Jenőre emlékeztek jeles írók.
2018. június 26., 10:05
Az új tagok 49 százaléka amúgy nő.
2018. június 25., 14:08
2018. június 24., 15:00
A Nemzet Művésze, Kossuth-díjas színésznő hetvenen túl is rendkívül aktív. Interjú.
2018. június 23., 06:03
Rengeteg program közül lehet választani.
2018. június 22., 20:00
2018. június 20., 18:08
A költő barátai, pályatársai és tisztelői gyűlnek össze a PIM-ben este hat órától.