Hová bújjunk?

Mert néha tényleg legjobb lenne elbújni valahova. A szégyenünk elől, a tehetetlenségünk elől, a szeretteink elől, önmagunk elől. A szabadságtól való félelmünk elől. Elbújni valahová, s hagyni, csinálják mások a dolgokat.

A Meggyeskert hősnőjét, Ranyevszkaját például egy hatalmas macskafejbe bújtatja Zsótér Sándor rendező az Örkény Színház színpadán. Hogy ne is kelljen tudomást vennie semmiről: a dobra kerülő birtokról, gyászról és csalódásokról, ködös jövőről. Oldják meg ezt mások: intézők, kupecek, inasok, a felnőttek. Bárki, csak minket hagyjon békén. Csak nekünk ne kelljen a valóság rögös talaján botorkálnunk.

Nincs is talaj Ranyevszkaja lába alatt, annyira, hogy a rendező fel is emeli a levegőbe, ott himbálózik egy kötélen a színpad fölött, mint egy szárnya nélküli madár: ha lezuhanna a földre, halálra zúzná magát. Biztonságosabb az álmodozás. Cseresznyés- vagy meggyeskertről – Ungár Júlia fordító/dramaturg visszaállította az eredeti címet –, a tevékeny, hasznos vidéki életről, orosz földanyácskáról, amelyet oly boldog szorgalommal művel az, aki képes erre. Zsótér még jelzésszerűen sem alkalmazza ennek a falusi idillnek az adekvát jelképeit: sehol egy nyírfácska, egy duruzsoló szamovár. Az idill is hamis, sőt groteszk: nyírfácska helyett ronda gumipálma, a petróleumlámpás, meghitt sarkok helyett neonfényes, hideg plasztikvilág. Egy világ, amelynek lakói között nem jön létre valóságos kapcsolat, sem kommunikáció. Elnéznek, elbeszélnek egymás mellett. Zsótér színpadán mindenki úgy mondja a magáét, mint egy abszurd drámában, ahol az „azt hiszem, öngyilkos leszek” bejelentésre a magától értetődő válasz az lehet, hogy „beszakadt a körmöm”.

Ha eddig nem esett szó a színészekről – a kitűnő Kerekes Éváról, Takács Nóra Diánáról, Szandtner Annáról és a többiekről –, essen szó egyről, Békés Italáról. Zsótér fura grimasszal őrá osztotta a 87 éves inas, Firsz szerepét, s a vele szinte azonos korú színésznő elképesztő alakítást nyújt. Békés Firsze tartást, sőt méltóságot sugároz, erős színészi hangsúlyt adva az előadás egyik legnyugtalanítóbb kérdésének: vajon tényleg a szabadság okozza a legnagyobb zavart és szenvedést az ember életében?

Ferencz Zsuzsa