Hiteles társtettes

E kötet szerzője magyarul, románul, németül, angolul, oroszul, spanyolul beszélt, sőt tolmácsolt téthelyzetekben a bécsi rendőrség számára éjjel és nappal, oda és vissza. Gyilkossági, kábítószeres, prostitúciós ügyekben, idegenrendészeti eljárásokban. Zsebtolvajokkal, csalókkal, könnyű lányokkal és nehézfiúkkal, háborús menekültekkel, körözöttekkel, maffiatagokkal hozta össze a (kemény) sors.

Kemény, mert a bécsi tolmács maga is menekült, Nagyváradról érkezett két gyerekkel, akik közül az egyik (a fiúcska) Down-kóros. A férj mihasznaféle. Ő (a nő) lesz tehát a család igáslova, csodalénye, aki hat nyelven gondolkodik, érez, felel.

A szerző őrzi inkognitóját. Nem hatóságilag, hanem emberileg. A regényt (írói) álnéven publikálta, a fényképen sötét szemüveget visel, a távoli fotón nehezen azonosítható. Talán csak az „ajánlásból” következtethetünk arra, hogy a szereplők is el vannak maszkírozva, minden diszkrét és titkos.

A tolmács nem fordítógép, hanem kirendelt „társtettes” bűnözésben, büntetésben. Valaki, aki „benne van”, mert nem tud kívül maradni. Megviselik a történetek. A kiskorú kurva, a kitoloncolandó kamasz, az öngyilkossággal zsaroló lúzer históriája, aki csak egy pár cipőt szeretne, és meleg ruhát, de mert nem értik egymást, majdnem börtönlázadást provokál.

Klasszikus elbeszélő műfajúnak nem tekinteném a könyvet, hanem érdekes riportregénynek, amelyben a jó újságíró (mert a szerző az is volt szülőhelyén) eszközeit használja igen visszafogottan, minden hatásvadászattól mentesen, inkább a hitelességre, pontosságra törekedve, mint a regényességre.

Talán csak egyszer ütközünk meg a szöveg olvastán: vajon hogy kerül bele a nyelvész, egyetemi oktató, hat nyelven beszélő szövegébe a „jux primae noctis” kifejezés első szava ily tévesen? (Talán a jus meg a lex kontaminációjaként?)

(Engel Edit: A bécsi tolmács. Kiadta a Noran Libro.)