A megfelelési kényszer regénye – Hidas Judit az önfeláldozó női lét hamisságáról
Legújabb könyve, a Boldogság tízezer kilométerre egy novellafüzér, amely a regényéhez hasonlóan egy köztünk élő nőalak, Földesné Feuer Anna szenvedéstörténetét mutatja be fiatal felnőtt korától egészen a negyvenes évei közepéig. Mi hívta elő tollából Anna alakját, és miért látszik olyan elérhetetlennek a boldogsága?
A kötet legtöbb írása olyan életpillanatot ragad meg, amelyben egyenlőtlen hatalmi viszonyok alakulnak ki egy-egy kapcsolatban. A megfelelési kényszer természetrajza érdekelt, mivel úgy látom, ez a mai nők számára az egyik legnagyobb akadály. Fontos volt számomra annak megmutatása is, hogy ez nem csak férfi és nő között történhet meg, hanem akár két nő viszonyában is. Az erőszak nem köthető nemhez, inkább abban van nemi különbség, hogy milyen formában nyilvánul meg. A nőket hagyományosan arra nevelik, hogy elfojtsák az indulataikat, ezért ők kerülőutakon agresszívek a tapasztalataim szerint. Ez már önmagában is izgalmas téma volt a kötet megírása során. Megmutatni az ártatlanság mögött rejlő indulatokat. Aztán az is nagyon érdekelt, hogyan ragadunk bele egy olyan életformába, amelyben nem érezzük jól magunkat, csak azért, mert a környezet ezt várja el tőlünk. Anna számára túlságosan fontos, ki mit gondol róla, az energiái jó részét arra fordítja, hogy mindenki elégedett legyen vele. És épp ettől egyre kevésbé tudja, ki is ő, mit akar, és rosszul érzi magát a bőrében.
A könyvben Anna húsz évéből élesen megrajzolt mozaikokat látunk. Egyetemistaként tanszékvezető tanárával keveredik megalázó szexuális kapcsolatba, kezdő fotósként tétován teremt kapcsolatot művésztársaságban, csalódottságát kihasználva barátnője homoerotikus viszonyt kezdeményez vele, és a főhős nemcsak a párkeresésben de a pályaválasztásában is mindvégig bizonytalan. Később a házasélet és az anyaság hétköznapi pillanatait követhetjük nyomon, melyekben Anna sokszor kimerült, megkeseredett és tanácstalan. Pedig látszólag minden rendben van vele. Van szerető férje, kertes háza, autója, gyermekei. Miért van az, hogy kifelé mosolyog, belül pedig folyamatosan elégedetlen és gyötrődik?
A klasszikus nőszerep arra kényszerít sokunkat, hogy ne vállaljuk fel nyíltan, ha valami nem tetszik nekünk. Ebből viszont előbb-utóbb csak hazugság és szenvedés fakadhat. Ez egy tanult viselkedési forma, amely látszólag kényelmes a környezet számára, hiszen kedvességre és engedelmességre neveli a lányokat, de egy csomó hátulütője van. Például nehéz így érvényesülni a munkánkban, elveszítjük az önbizalmunkat, és ez visszahat az emberi kapcsolatokra is. Bár azt gondoljuk, ma már minden pálya nyitva áll a nők előtt, hiszen tanulhatnak, egyetemre járhatnak, de a siker titka nemcsak ebben rejlik, hanem az önérvényesítésben is. A nők jelentős része számára még mindig a férjük társadalmi kapcsolatain keresztül vezet az út a sikerhez. A főszereplő, Anna is úgy gondolja, hogy ő csak valakihez képest lehet fontos, önmagában kevés ahhoz, hogy elismerjék a teljesítményét. Ez nem jelenti azt, hogy ez valójában teljes mértékben így volna, hiszen ma már egyre több nő ér el szép sikereket, de ez akkor is olyan önkorlátozó gondolat, ami összefüggésben van a klasszikus nőszereppel: azzal, hogy kevésbé tartunk ki a családon kívüli céljaink, vágyaink mellett, és ez sokunk életét megkeseríti. De persze az urambátyám viszonyok nagyon is jellemzők a magyar életre, és a munka világát még mindig inkább a férfiak egymás közti kapcsolatai uralják, amelyben nagyon nehéz egy nőnek megállnia a helyét, mert elég gyorsan találkozik a hímsovinizmus klasszikus sztereotípiáival. Tehát ez egyrészt kívül, a társadalomban, másrészt belül, a lélekben játszódó játék. Van, hogy objektíve lenne lehetőség, de eleve bátortalanok vagyunk belevágni a rossz tapasztalatok, minták miatt. Engem főként a lélekben zajló rész foglalkoztatott, vagyis az, hogy milyen élethazugságokkal próbálja valaki elnyomni a saját vágyait, és az, hogy miként lehet ebből kitörni.
A jelenlegi kormánypolitika szintén azt sugallja, hogy a nők mégiscsak maradjanak a család működtetésénél. Ezzel felerősítik a gyengébbik nemnél a korlátozó gondolatokat. De azért akad olyan nő, aki karrierépítés helyett boldogan fordítja energiáit gyerekeire és az otthonteremtésre, és ebben nem érzi áldozatnak magát. Tulajdonképpen mi a baj a családdal? Önnek is három gyereke van, gondolom, az óvodai és iskolai élményekből sok anyuka történetét ismeri.
Őszintén, én nem sok nőt ismerek, akit a családról való gondoskodás önmagában kielégítene. De egyébként nem a családdal van a baj, hanem azzal, hogy ha valaki nem tud határt szabni mások szolgálatának, illetve nem kap ebben segítséget. Ez a mentalitás épphogy családellenes, és meggyőződésem, hogy sok válásnak ez van a hátterében. Kényszerből, félelemből ma már egyre nehezebb együtt maradni. A jól működő kapcsolat alapja viszont az, hogy egy ember, akár nő, akár férfi, képes legyen odafigyelni a saját és a környezete igényeire is. Valódi szeretetet is csak így tudunk adni. Én azt látom, és a novella főszereplője is ilyen anya, hogy azok a nők, akik beszorulnak az anyaszerepbe, sok esetben a saját tulajdonukként kezelik a gyerekeiket, és a szeretet, a gondoskodás álarca mögött valami egész más rejlik. A saját alacsony önbecsülésüket azzal próbálják ellensúlyozni, hogy legalább itt jól teljesítenek, holott sok esetben ők is unják a gyerekeiket, sőt haragszanak is rájuk, amiért olyan sok energiájukat elveszik. Ez lenne az ideális család mintaképe? Nem hinném. És persze ott van a másik véglet, azok, akik inkább nem vállalnak családot, mert félnek attól, hogy akkor nem tudják megvalósítani a saját vágyaikat. A legtöbbször azonban ez nem örömteli választás eredménye, hanem sok szenvedést okoz az egyénnek. A társadalom azt sugallja a nőknek, hogy választaniuk kell a család és a karrier között, mintha valamivel mindig fizetnünk kéne, mintha a szenvedés, a bűntudat eleve bele lenne kódolva a létezésünkbe, miközben ez a kérdés a férfiak esetében sosem merül fel így.
Több írásában, így Feuer Anna életében is visszatérő motívum, hogy vannak helyzetek, amikor nem szeretjük a saját gyerekünket. A másik felbukkanó tabu, hogy lehet a szülőt vagy a nagyszülőt nem szeretni. Mert ahogy az egyik novellában fogalmaz: „Kizökkentik az időt az öregek és a gyerekek… többnyire akadályoznak, beszélgetni kell velük, rájuk nézni, figyelni és ápolni. És amíg velük törődöm, hogy élhessenek, magamtól veszem el az időt.” Ugyanakkor megrendítően meséli el, amikor Anna rákbeteg apja halálos ágyánál képes megtalálni azt a szeretetteljes kapcsolatot, ami az apjával való viszonyában egész életében hiányzott. Anna felrója apjának, hogy gyerekként sosem bátorította, csak engedelmességre, tűrésre és csendességre tanította. Arra, hogy merjünk kicsik lenni. Nem túl önző álláspont a saját boldogtalanságunkért a gyerekeinket és a szüleinket okolni?
Nem úgy születünk, hogy nincs önértékelésünk, ezért fontos a neveltetés. Szükség van szerető közegre, ahol kialakul a kellő önbizalmunk, és ahol nem csak azt halljuk, hogy maradjunk csendben és húzódjunk meg a háttérben. Ami nagyon érdekes: azt vettem észre, hogy az elnyomó szülői hang hatására a nőkből sokszor alárendelődésre hajlamos felnőtt válik, a férfiak esetében pedig túlzott dominancia alakul ki egyfajta kompenzációként. Ez képes generációkon át hagyományozódni. A novellákban ezt a nőalakot mutatom meg karikírozva, ironikusan, mert Anna nemcsak sajnálatra méltó, hanem sokszor idegesítő, sőt antipatikus.
A kötet borítóján színes műanyag szobrocskák láthatók: neonsárga Szűz Mária imádkozik vagy rózsaszínben tartja kezében a kisdedet. Egy mai nőnek még mindig az évezredes hagyomány kényszerítő erejével kell megküzdenie?
A zsidó-keresztény kultúrkörben kétféle nő létezik: a szentként tisztelt, önfeláldozó, tökéletes anya, akinek élete csak a gyermeke által nyer értelmet, és a bűnös Mária Magdolna. Sokszor azt gondoljuk, hogy ez már a múlté, holott például az előbb említett választási kényszer épp erről szól. Nem lehet egyszerre karriered és családod, ha sikeres leszel, akkor bűnhődj azzal, hogy magányos leszel. Csak már nem az egyház tanítja nekünk mindezt, hanem áthagyományozódott ez a gondolkodás az élet más területeire.
A kötetben Annából fotóriporter és végül a lovaglás szerelmese lesz. Amikor le tudja győzni a félelmeit, és kellő önbizalommal veszi az akadályokat, meg tud nyerni egy lovasversenyt. A novella elején egy Hemingway idézettel jelzi:
„Nagyobb ez a változás, mintha valaki elveszti a szüzességét. Úgy eltűnik a félelem, mintha kioperálták volna.” Ennyi lenne a boldogság titka?
A főszereplő számára a boldogság az lenne, ha érvényesülni tudna a szakmájában, ha elismernék a szakmai teljesítményét. Ez hiányzik neki. Tehát ez nem egy általános boldogságrecept. De egyébként azt gondolom, szárnyakat adhat, hogyha elérünk egy olyan eredményt, leküzdünk egy olyan akadályt, amelyről azt hittük, hogy nem vagyunk rá képesek. A boldogtalanság, a szenvedés nem feltétlen velejárója a női létnek. Ugyanolyan máz, mint a műanyag Szűz Mária-figura a borítón. Van belőle kilépés. Csak ne hagyjuk magunkat lebeszélni róla, és ha nem értünk el valamit negyven fölött, ne fogadjuk el, hogy a hajó már elment.
