A fogyasztói társadalomnak mutat középső ujjat egy cuki gyerekmese

A technológiai forradalomnak köszönhetően mára már az alsó-középosztályhoz tartozó családok is hozzájuthatnak az olyan eszközökhöz, mint az okostelefon vagy a tablet. Ezek hiánya azonban sokszor kiközösítés tárgyává teheti a gyermekeket az iskolában, ugyanis a fiatalkori élmények jó része már a közösségi médiából, az internetről származik, másrészt az oktatásnak is szerves részét képezi számtalan helyütt. Erről készítette el első animációs filmjét a brit Locksmith Animation stúdió, Hibás Ron címmel, amely nemcsak hogy arra próbálja edukálni a gyermekeket, hogy empátiával forduljanak egymás felé, hanem arra is, hogy a technológia kényelme bizony sokszor veszélyt rejt magában. Ajánló.

A film egy olyan közeljövőbeli világot mutat be, ahol a gyerekek úgynevezett B-bottal járnak mindenhova. A tojás alakú kütyü lényege, hogy különböző algoritmusokon keresztül megismeri a gyermek preferenciáit, és ehhez mérten keres nekik új barátokat, új élményeket, mindeközben pedig kamerával figyeli meg a környezetüket. Tulajdonképpen az a céljuk, hogy ugyanolyanná váljanak mint a felhasználóik – ezzel pozitív megerősítést sugározva. A suliban Barney (Jack Dylan Grazer), a Kelet-Európából származó fiatal srác az egyetlen, akinek nincs ilyen eszköze – ezért az iskolában csúfolják, kiközösítik. Mígnem szülinapjára végre kap egyet a családjától – igaz egy hibásat, akit Ronnak (Zach Galifianakis) nevez el.

Fotó: Locksmith Animation/20th Century Studios

Itt kezdődik el minden kaland, ugyanis a főszereplőn keresztül a készítők betekintést engednek egy olyan gyermek lelkivilágába, akit még nem fertőzött meg a fogyasztói társadalom lelkülete – „mindent el kell dobni, ami akár egy kicsit is hibás” – hanem családi tradícióinak hála mindent megtesz, hogy maga fejlessze és javítsa meg a robotbarátját.

A film tökéletesen találja meg az arany középutat: képes úgy szólni a gyerekekhez, hogy közben a felnőtteknek is bőven hagy hátra gondolatmorzsákat, amin elgondolkozhatnak, miközben a fiatalok a favicceken nevetnek.

A gyerekek számára legérdekesebb téma bizonyára az lesz, hogy a különböző közösségi felületek elterjedése hogyan változtathatja meg egy-egy fiatal az osztálya táplálékláncában betöltött helyét. No meg persze az is, hogy hogyan működnek a B-botok – amelyek lényegében olyanok, mintha egybe gyúrták volna a legjobb barátainkat és az okostelefonjainkat. A szülők számára viszont ennél sokkal érdekesebb dolgok is szóba jönnek a történet során. Például szó esik a techcégek azon sötét tervéről, miszerint a különböző algoritmusokkal úgy befolyásolhatják a fogyasztási szokásainkat és a világnézetünket, ahogy csak akarják. Emellett a digitalizáció okozta társadalmi elzárkózás jelenségét is feltárja, ami azért is fontos, mert így végre megérthetik a szülők, miért olyan nehéz napjainkban egy fiatalnak új kapcsolatokat létesítenie. Nem utolsó sorban pedig szembeállítja a film a tradíciót a technológia térnyerésével, melynek végén ráébredünk, nem is biztos, hogy a kettő ellentétben áll egymással. 

Üdítő az is, hogy a film végre nem azokra a klisékre épít, hogy a meghibásodott robotoknak pár másodperc leforgása után már az fog eszében járni, hogy le kellene igázni az emberiséget. Ron ugyanis a hibája miatt – és Barney tanításának hála – szabadabban gondolkodhat, és még inkább emberibben viselkedhet, mint a vadi új társai. A történet a főszereplője és közvetlen környezete mellett a techcég felépítését is bemutatja, igaz, azt már gyerekfilmbe illő sztereotipikus ábrázolásmóddal: a cég arca ugyanis a fiatal techgéniusz, akinek a fejében megjelent a B-botok terve. Azonban a vállalatot ténylegesen irányító vezető egy hataloméhes, gyerekgyűlölő pénzember, aki csakis a pénzt vágyja. Ezzel a gikszerrel együtt is úgy gondolom, hogy a Hibás Ron az év egyik legjobb és legszórakoztatóbb családi filmje, ami sokkal okosabb, mint a legtöbb friss gyerekmese.

(Kiemelt kép: Locksmith Animation/20th Century Studios)