Háttérben a rendszerváltás

Aki azonnali megdicsőülést, skandináv életszínvonalat, angol gyepet és brazil futballt, az csalódott. Az is, aki fényes, szabadon szárnyaló karrier helyett esetleg éppen a munkaerőpiac szigorúságaival volt kénytelen szembenézni. Ám siker annak a számára, aki NATO-védelmet, uniós utazási szabadságot, munkavállalást, emberek és eszmék akadály nélküli mozgását várta, korszerűbb termelési és fogyasztási szerkezetet: Suzukit Pestre, Audit Győrbe, Mercedest Kecskemétre. Abban a természetes zagyvaságban, amely minden nagy fordulóval együtt jár.

Erről beszél ez a könyv is. Szerkesztője száz barátnak küldött levelet: ugyan írnák már meg, hogyan történt, honnan indultak, hova jutottak, s mennyiben játszott ebben közre az, hogy „megforgattuk” (?) az egész világot. Meg-e? Vagy fel?
Harmincegy válasz érkezett, harmincegyféle. Így jó, ettől hiteles. Többségük valami humán területet művel, sok az újságíró közöttük, a társadalomkutató s efféle. Nagyobb számúak a 40 és 60 közöttiek, mint az ifjabbak, de mert itt némi élettapasztalat és összehasonlítás is igényeltetett a korábbi rendszerrel – ez nagyjából így természetes.

Nem csupa siker s nem csupa kudarc a mérleg. Ha egy szociológusból lekvárgyártó kistőkés lesz, nehéz azt kívülállónak elbírálnia. Ha egy volt vezető újságíró nem boldogul vállalkozóként, s ma visszahúzódik a szakmától, a szélesebb nyilvánosságtól – az is egy a változások között.

Sokunknak kudarc: a csalódás a politikában, a közéletben. Sikerforrás viszont a család, a gyerek, a magánélet. S mivel
– mint mondtuk – társadalomkutatók, újságírók, tudósok, művészek szép számmal akadtak a megkérdezettek között, ez a kiábrándulás és privatizálás akár rossz jel is lehet. Sőt már önmagában az, hogy milyen sokan mennyire meglepődtek!

(Fóti Péter [szerk.]: A rendszerváltás élménye. Jószöveg Műhely Kiadó.)

Erdélyi S. Gábor