Hátrahagyott skatulyák – Ami a képernyőn látható, és ami mögötte van

Minden tévéműsor csapatmunka eredménye. Ha jó – de akkor is, ha rossz –, rengeteg ember összjátékából jön létre. Ez alapigazság, sorozatunkban is többször kiemeltük már, s érvényes még abban az esetben is, ha vannak olyan tévék, amelyeket egyetlen arc, név jelképezhet. Az ATV-ben például sok tehetséges, népszerű riporter, műsorvezető látható, ám ha róla beszélünk, elsőre mindenkinek Rónai Egon jut eszébe. Kitartó munkával érte ezt el, de persze kellett hozzá nem kevés eredendő tehetség is. Nem meglepő tehát, hogy

napjainkban nélküle már szinte elképzelhetetlen jó beszélgetős program.

Szerencsére gyakran van az Egyenes beszédben, mindig naprakész, tájékozott, és azokat a kérdéseket teszi fel, amelyeket az adott szituációban kell. Hetente látható a Csatt című vitaműsora, amelyben valóban izgalmasan ütköztethet nézeteket, mert úgy válogatja meg a benne szereplőket. S közben már több száz portrét is elkészített a Húzós című adásában, amelyben nem tesz mást, mint bemutat népszerű – néha kevésbé ismert – embereket, de nagyon felkészülten és szinte mindig úgy, hogy valóban közel kerülhessünk hozzájuk (miközben gondosan kerüli a bulvár- vagy az intimpistáskodó részleteket).

Majdnem két éve – néhány társáé mellett – egy remek színész fotója is feltűnik minden hétköznap este az RTL Klub képernyőjén. Az immár negyedik évadánál tartó – ám ötletekben kifogyhatatlan és ezért megunhatatlan – Drága örökösök című sorozatról van szó. Amely úgy kezdődött, hogy meghalt a főszereplő. Ezért aztán csak egy videofelvételen jelent meg és szólt a családjához. A szegény elhunytat nem kisebb színész, mint Koltai Róbert alakította, ami rögtön gyanússá is tette az alapszituációt. Kisvártatva aztán kiderült, hogy a kedves papa, aki nagy összegű örökséget hagyott (volna) utódaira, vígan él a szomszédos Ausztria egyik szállodájában, és a megbízottain keresztül irányítja szűkebb – és egyre tágabbá váló – családja életét. Koltai csak néha tűnik fel a filmben, ami a legnehezebb szerepet jelenti: rejtélyesnek kell maradnia, miközben teljes emberi sorsot jelenít meg néhány perces jelenetekben. És a színész – mint életében már annyiszor – most is remekel.

Adva van tehát két ember, akik gyakran jelennek meg a képernyőn. Bizonyára régóta ismerik egymást, így nem meglepő, hogy néhány napja újra találkoztak, hogy ismét a kamerák előtt dumáljanak egy jót mindannyiunk szeme láttára, s épülésére. Az alkalmat az szolgáltatta, hogy Koltai Róbert örökös tag lett a Halhatatlanok Társulatában. Ez a régi kezdeményezés – amely az egykor még a közszolgálati tévéből indult Szegvári Katalin és Érdi Sándor, vagyis a néhai Stúdió című adás alapítóinak jóvoltából – az idén új életre kelt, köszönhetően az ATV-nek. A kuratórium ezúttal is 16 művészt jelölt ki, közülük a közönség választotta ki a nyolc győztest négy kategóriában (opera, táncművész, színész és színésznő). Ebbe a társulatba került be most Koltai Róbert, s miután Rónai Egonnal jót beszélgettek, meg is kapta a címmel járó díjat, mégpedig régi barátjától, a szombathelyi színház igazgatóságáról most leköszönő Jordán Tamástól.

A műsor tehát a szokásosnál is jobb volt, sajnálhatja, aki nem látta. Például azért, mert Jordán egy kulisszatitkot is fellebbentett az ünnepeltről. Elmesélte ugyanis, hogy

Koltai nem az a színész, aki mindig kész szövegtudással érkezik a próbákra. Amit egyébként hősünk is készséggel elismer, bár azért lát benne némi túlzást.

De tény, hogy őt a színpadi közeg, s még inkább a közönség jelenléte segíti az alakításban. Jordán – inkább a poén kedvéért – még arról is beszélt, hogy ilyenkor Koltai változtatásokat javasol a szövegben. Aztán minden próbán alakít egy kicsit rajta, amit persze mindenki – a rendező, a súgó, a többi színész – igyekszik követni, mígnem végül a sok átalakítással eljutnak oda, hogy lényegében visszaáll az eredeti szöveg. Sok hűhó semmiért – mondhatnánk, de ez mégsem ennyire egyszerű. Megmutatja ugyanis, miképpen igyekszik Koltai mindig a legjobbat kihozni a szerepeiből, s hogyan születtek immár legendásnak mondható alakításai.

Könnyű lenne ezek után beskatulyázni őt, ha hagyná. Csakhogy minden mondatával és egész hozzáállásával ez ellen tiltakozik a legjobban. Pedig jellegzetes alakítása volt, amikor eljátszotta saját nagybátyját, Gyuszi bácsit a Sose halunk meg című korszakossá vált filmjében. Az sem véletlen, hogy napjainkban színpadon is ezzel arat sikereket, hiszen – amikor a járvány engedi – a zalaegerszegi társulattal adja elő a musicalváltozatot. Nemcsak a főszereplője, hanem Gaál Ildikóval együtt rendezte is. És egyébként nem győzi dicsérni a javarészt ifjú kollégákat, akik a jó ügyhöz méltó buzgalommal vesznek részt a darabban. Igazi csapatjáték született – meséli.

Fotó: Lakos Gabor

Azt se felejtsük el, hogy pár évtizede Koltai teremtette meg az Illetékes Elvtárs figuráját is. Hatalmas sikereket aratott vele, napjainkban pedig egyre inkább újra játszhatná, de ebből a skatulyából is kilépett, és a jelek szerint nem is óhajtja felújítani. Pedig igazán frenetikus volt, ahogy csak a hangjával játszott, bár a felvételeken az is látszott, hogy a mimikájával is hozzátett a szerephez. De ennél több nem kellett neki. Hiszen megvan az a képessége, hogy belülről építkezzen. A tévében, vagy a színpadon – különböző szerepekben – Koltai Róbertet látjuk, gyakran maszk és smink nélkül, de a figura legfeljebb csak külsőleg hasonlít rá, és megtörténik a csoda:

el is hisszük, hogy ez már nem ő, hanem az, akit játszik.

Néhány hete az RTL Klub műsorán szerepelt a Végállomás című dráma, amely Lev Tolsztoj Kreutzer szonáta című művéből készült. Az eredeti színpadi játék rendezője, valamint az abszolút főszereplő – megint csak nem meglepő – Koltai Róbert. Egy olyan embert állít elénk, aki a féltékenységével az egész családja életét tönkretette. Egy feleséggyilkost játszik, aki éppen harmincéves büntetéséből szabadul, amikor a hazafelé tartó vonatúton egy nő – utóbb kiderül, a legnagyobb lánya – szembesíti őt tettének következményeivel. A színész lényegében eszközök nélkül képes láttatni a főszereplő teljes drámáját, amivel maga sem számolt nemcsak akkor, amikor leszúrta a nejét, hanem a börtönben töltött évtizedekben sem. S említhetnénk a demenciáról készült, öt kis epizódból álló filmfüzért, amelyben Koltai az időskori elbutulás állomásait jeleníti meg szinte eszköztelenül, mégis drámai erővel. A nemrég tartott Hét Domb Filmfesztiválon a Gaál Ildikó rendezte alkotás a második helyen végzett, de minden díjnál többet mond és ér az a valóságos játék, amellyel a színész bemutatja, hová juthat egy jobb sorsra érdemes ember.

A szerepeiben őt látjuk, de a figuráknak természetesen semmi közük ahhoz az emberhez, aki játssza őket. Az interjúban – például legutóbb az ATV-ben – pedig a nagyszerű színész beszél, de egy pillanatig nem színészkedik. Egy gondolkodó embert láthatunk és hallhatunk, akinek van véleménye korunkról, az eseményekről, de ezt nem keveri össze a művészi munkájával. Még akkor sem, ha napjainkban nem ritkán kísérleteznek azzal, hogy a közszereplők magánéletét és hivatását vagy tevékenységét – néha teljesen etikátlanul – összemossák.

Koltai Róbertnek a közönség jóvoltából most már hivatalosan is díja van arról, hogy bekerült a Halhatatlanok Társulatába. Igaz, rendezései és alakításai alapján eddig is biztosak lehettünk abban, hogy helye van a legnagyobbak között. S ha ez díjakban nem is mindig testesül meg, a közönség szeretete nyilván sok mindenért kárpótolja. Biztosak lehetünk abban, hogy szerez még újabb meglepetéseket, hiszen csak 77 éves. Egyrészt nem is látszik annyinak, másrészt meg biztos, hogy sok dolga lehet még.

A cikk erdetileg a 168 Óra hetilap 2020. november 18-i számában jelent meg.