Halott író nem kér bocsánatot

Azért az Októberi Forradalom bulváron öröklakást venni e változékony világban kockázatos volt. Itt élt Újvidéken Gion Nándor író, Szenttamás és Budapest között. Egy időben vajdasági magyar írónak vallotta magát, fontosnak tartva nemzetiségi s így szabadabb státusát. Utóbb mellőzendőnek érezte a helyhatározót, mondván: magyar író ő, minden megszorítás nélkül.

Jó regényeket írt, hiteleseket, indázókat, meséseket, apróra kidolgozottakat. Közben tehetsége, önsúlya folytán volt színházigazgató, rádiós főszerkesztő, íróegyesületi tótumfaktum, jutott valamicske a hatalomból is, aminek sarát aztán nem győzte levakarni, noha magát mindenkor tisztességes szándékúnak és tisztességgel munkálkodónak vallotta. De hát mégiscsak rádőlt egy rendszer, egy szétomlott ország, egy párt. Egy élet.

A hivatalos odaáti politika erősítette a vajdaságiak művészi öntudatát. Mondták nekik: itt mindent megírhattok, szidhatjátok az oroszokat, lehettek avantgardisták, világpolgárok: azaz jugoszlávok. Talán egy kicsit le is nézhetitek azt a bezárkózó országot, ahová ti csak vendégségbe jártok.

Most végképp visszajöttem, mondja az 1993-ban átköltözött író, „nincs hova elutaznom”. Politikai foltok nélkül – mondja – egyszerűen író akarnék lenni Magyarországon. Van is mit folytatnia: a Latroknak is játszott, a Testvérem, Joáb, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Sortűz egy fekete bivalyért, az Izsakhár és a többi maradandó nyomokat hagyott az itteni olvasókban is.

Most, az életmű kiadása végén egy érdekes, gyűjteményes kötet révén pillanthatunk bele eltűnt világába az írónak, aki épp tíz éve, 2002. augusztus 27-én halt meg Szegeden.

(Gion Nándor: Véres patkányirtás idomított görényekkel. Naplók, interjúk és más írások. Kiadta a Noran Libro. Szerkesztette: Gerold László.)