Gyémánt-szeánszok
Gyémánt László ezúttal a József Attila Klubban mutatta meg magát. Akik jól ismeri a gyémánti munkákat, örömmel találkozhattak itt is az elmúlt korszak nem egy emblematikus alkotásával, portrékkal, dzsesszzenészekkel, ahogy illik.
A május a kiállítások hónapja (sőt, a múzeumoké is meg egyáltalán, az eseményeké általában – a hétvégén is dzsembori dzsemborit követett múzeumszerte, ott volt mindjárt a múzeumi majális a Nemzetiben, hogy mást ne mondjunk), magunk sem tehetünk mást, mint hogy fölvesszük a ritmust, és a rendelkezésünkre álló csekély helyet igyekszünk teljesen kihasználni: két tárlatról is hírt adunk egy dolgozatban.
Gyémánt László ezúttal a József Attila Klubban mutatta meg magát. Akik jól ismeri a gyémánti munkákat, örömmel találkozhattak itt is az elmúlt korszak nem egy emblematikus alkotásával, portrékkal, dzsesszzenészekkel, ahogy illik. És volt igazi dzsessz is (a Vukán meg a Berkes) meg egy konfessziószerű beköszöntő Kornis Mihálytól. És persze tömeg, ahogy a Gyémánt-szeánszokon illik is. A nemrégiben indult Eötvös utcai kis klub ezzel a tárlattal is megmutatta, hogy fontos találkozási pont kíván lenni a pesti kulturális életben.
Mint ahogy az Octogon Art Galéria máris az: háta mögött az Octogon Műhely szellemi és anyagi támogatásával komolyan célba vette egy budai képzőművészeti centrum kiépítését – ott vannak, ugye, a Várfokok, meg ott az Octogon Art, máris egy alternatív Falk Miksa utcával állunk szemben.
Na, ott meg a Verebics Kati mutatta meg magát. Az önismétlés itt tudatos, hisz az ősz mester meg a fiatal mesternő önarcképei (önképei, hogy pontosak legyünk) lehetőséget adnak bizonyos párhuzamokra. (Noha közvetlen hatásról nem tudunk.) Bravúros ecsetkezelés, zavarba ejtő őszinteség mindkét oldalon, itt némi melankólia, ott dinamizmus, fotó és festék különös együttjátéka, ilyesmi jut az ember eszébe elsőként.
Meg hogy úgy jó az egész, ahogy van.
Jolsvai András
