Fórum és ellenfórum

Kulcsár István írása

„Nagy megtiszteltetésnek tekintjük, hogy hazánk fővárosában tartják ezt a rendezvényt (...) amelyen harminchárom európai ország és az észak-amerikai kontinens állami delegációi széles körben megtárgyalják a kulturális együttműködés kérdéseit.” Ezekkel a szavakkal üdvözölte a Népszabadság az első olyan találkozót, amelyre az úgynevezett helsinki folyamat keretében a Varsói Szerződés egyik tagországában került sor. A színhely megválasztásának gesztusa a puhuló diktatúrának, a „legvidámabb barakknak” szólt, de egyben arra is kötelezte a magyar kormányt, hogy azokat a művészeket, írókat, újságírókat is engedje be a fórumra, akik addig nemkívánatosak voltak a Magyar Népköztársaságban.

Az Európai Kulturális Fórum 1985. október 15-én nyílt meg az előző évben átadott Budapest Kongresszusi Központban, a Gesztenyés kertben. A nagyteremben tartották a plenáris üléseket, amelyeken főként a diplomatáké volt a szó, a különtermekben pedig elsősorban a kultúra művelői vitatták meg a jobb megértés, a nemzetközi együttműködés elmélyítésének lehetőségeit. A központhoz csatlakozó Novotel szállóban helyezték el a küldötteket, a világlapok tudósítóit, és ott kaptak helyet a magyar és a külföldi rádiók, televíziók alkalmi stúdiói is. Ezekben nemcsak az Amerika Hangja tudósítója (Thassy Jenő) dolgozott, hanem – horribile dictu! – egy Egglestone nevű kolléga személyében első ízben a vasfüggöny mögött a Szabad Európa Rádióé is. Az egyetemes kultúrát a fórumon olyan nevek fémjelezték, mint Edward Albee, Vaszil Bikov, Günter Grass, Krzysztof Penderecki, Ránki Dezső vagy Galina Ulanova.

A tanácskozást maga a miniszterelnök, Lázár György nyitotta meg. A küldöttek gálaesten vettek részt az operaházban, filmszemlére hívták őket a Kossuth moziba; a tanácskozás tiszteletére különbélyeget adott ki a Magyar Posta, érmet veretett a Magyar Nemzeti Bank. A budapestiek a nagy felhajtásból azonban főként csak a delegációk mozgását, vagyis az útlezárásokat tapasztalhatták meg, a fórumon elhangzó felszólalásokról, az előterjesztett javaslatokról a hazai média csak szűkszavúan tájékoztatta a közönséget. A delegációvezetők nyitó felszólalásai után az ötödik naptól a tanácskozás zárt ajtók mögött folyt, de senki sem nyilvánította titkosnak azt, ami ott elhangzott. Jómagam erre akkor jöttem rá, amikor az első zárt szekcióülések után, a kávészünetben kifaggattam az ismerős küldötteket, Boldizsár Ivánt, Szinetár Miklóst és másokat, hogy miről cseréltek eszmét odabent, aztán eleinte röviden, nagyon óvatosan, későb azonban már egyre részletesebben számolhattam be róla a Magyar Rádió Déli és Esti Krónikájában. Meglepő módon senki sem állított le, senki sem mondta, hogy tilos dolgot művelek. (Ez csak egyszer történt meg, a fórum végén, igaz, akkor nagyon.)

A tanácskozás szelleme konstruktív, a nemzetközi enyhülés irányába ható volt (történetesen a fórum ideje alatt jött létre Genfben Reagan és Gorbacsov első találkozója), és ha konfrontációra itt-ott sor került is, elsősorban az sem a nagyhatalmak, hanem Törökország és Görögország, Törökország és Bulgária képviselői között történt.

Szóval az MTI kommünikéin túllépő magyar rádiótudósítónak nem volt különösebben nehéz dolga, amikor nap nap után beszámolt a Kongresszusi Központban történtekről. A nyugati kollégák viszont valósággal többfelé szakadtak, mivel nekik a hivatalos fórum eseményein kívül arról is be kellett számolniuk (vagy éppenséggel elsősorban arról), amiről a hivatalos hazai média, mint a sír, hallgatott: a magyar demokratikus ellenzék párhuzamos rendezvényeiről.

A nyolcvanas évek közepére megerősödött hazai ellenzék élt ugyanis azzal a lehetőséggel, hogy az Európai Kulturális Fórum idején, amikor a nemzetközi figyelem Magyarországra szegeződik, a Kádár-rendszer aligha kockáztatja meg, hogy a helsinki megállapodás szellemének semmibe vételével, erőszakosan lépjen fel a „másként gondolkodókkal” szemben. Akárcsak egyéb dolgokban, a rezsim itt is felemásnak bizonyult. Az Intercontinental szálloda vezetőségével visszavonatta ugyan az ellenzék által ott tervezett ellenfórum színhelyéül kiszemelt nagyterem bérletét, de nem akadályozta meg, hogy a rendszerrel szemben álló demokratikus értelmiségiek magánlakásokon megtartsák a rendezvényeiket. Eörsi István költő, majd Szervátiusz Tibor szobrászművész lakásán Ara-Kovács Attila, Csoóri Sándor, Haraszti Miklós, Kenedi János, Konrád György, Rajk László, Tamás Gáspár Miklós és sokan mások a külföldi lapok tudósítói, a nyugati rádió- és televízióállomások mikrofonjai és kamerái előtt fejthették ki véleményüket a hazai cenzúráról, a kultúra számos képviselőjének üldözéséről, a nemzetközi kulturális kapcsolatok akadályozásáról. A külföldi rádiók adásaiból pedig a magyar közönség már néhány óra múlva értesülhetett ezekről a beszédekról.

November második felében a hivatalos fórum az ötödik hetébe lépett, és ideje volt összegezni az üléseken elhangzottakat, állást foglalni a több mint kétszáz előterjesztés ügyében. Ekkor azonban kiderült, hogy ez nem fog sikerülni, mivel a helsinki folyamat tanácskozásain bármilyen, akár csak egy ügyrendi határozat elfogadásához is konszenzus szükséges, az pedig hiányzott. A veszett fejsze nyelét mentendő, a magyar küldöttség erre azt javasolta, hogy érdemi zárónyilatkozat híján a fórum legalább egy rövid tényközleményt adjon ki. Azonban az erdélyi magyar kisebbség helyzetét, ha óvatos formában is, de mégiscsak felvető magyar álláspontot megtorlandó a román küldöttség még ehhez sem járult hozzá. Így a magyar diplomácia számára oly fontos és nagy reményekkel kecsegtető fórum fél órával a kijelölt időpont után után, november 26-ra virradó éjszaka látható eredmény nélkül ért véget.

A román vétó azonban már az előző este egyértelmű volt, és erről a fél 8-as Esti Krónikában röviden hírt is adtam. Néhány perccel a soha többé meg nem ismételt tudósítás elhangzása után az előcsarnokban, számos delegátus jelenlétében „indiszkréciómért” olyan nyilvános, durva letolást kaptam Knopp Andrástól, a pártközpont helyettes osztályvezetőjétől, amilyenhez hasonlóban csaknem hét évtizedes újságírói pályafutásom során sem azelőtt, sem azóta nem volt részem. Hivatalos hazai forrásból pedig a magyar közönség azóta sem értesült arról, hogyan ért véget Budapesten az Európai Kulturális Fórum.