Évtizedek körútján

Velem együtt bizonyára mások is szeretnek azzal játszani, hogy utcán, étteremben, színházi előcsarnokban, játszótéri gyereklegeltetés közben elcsípett fél vagy egész mondatokból megpróbálják kitalálni, miféle történetbe csöppenhettek bele. Hogy milyen élethelyzetben lehet a megszólaló, vajon mi fog vele történni az elkövetkező öt percben vagy ötven évben, szóval kitalálni sorsokat, élettörténeteket, vagy csak elképzelni, milyen lehet az a másik ember. E játék még szórakoztatóbb utazás közben, ilyenkor több az információ, akár komplett családregényeket is megkomponálhatunk útközben.

Ilyesmi történik a Négyeshatos előadásán is a Stúdió K-ban, amely a nagy hírű-múltú körúti járaton játszódik. Amely itt a színházban is a Móricztól a Moszkva térig araszol végig a fél városon és négy évtizeden, végtelenített üzemidejű viszonylatként 1970 és az épp aktuális előadás napja közötti időben. Az alkotók, Faragó Zsuzsa és Forgács Péter – egy Wilder-műtől megihletve – úgy utaztatják végig a szereplőket a maguk készítette, végtelenítve himbálózó (és remek) villamosdíszletben, hogy a percnyi felvillanásokból, monológokból és párbeszédekből, sőt a „kihallatszó” gondolatokból teljes életeket találhatunk ki. Amely életek hasonlók a mienkhez vagy nem, de nagyon is ismerősek, akár Gelka-szerviz vagy Patyolat, akár tánciskola vagy műkörömépítő szalon előtt halad el a villamosunk. Hogy mikor és hol járunk, abban segít a kalauz-narrátor Lovas Dániel, de kitalálhatjuk a történetekből is. Amelyek közül oly zseniálisan emelkedik ki Nagypál Gábor fergeteges, szívbe markoló, évtizedek sérelmeit összefoglaló kirohanása a kisebbségek legkisebbikének, a szerbiai magyar hazátlanoknak a sorsáról.

Vannak folytatódó, egymásba kapcsolódó történetek is, például a poroszos szellemű apukáé vagy a fojtogató anyai gondoskodás elől menekülő fiatal páré; vannak magánszámok, mint a szövevényes szerelmi kapcsolatrendszeréről mobiltelefonozó lányé, az elegem-van-az-egészből életérzéséről „beszámoló”, korosodó asszonyé, vagy a fásultságát rideg szakzsargonba öltöztető orvosnőé. Megannyi pompás lehetőség a Stúdió K pompás színészei – az említettek mellett Nyakó Júlia, Homonnai Katalin, Horváth Zsuzsa, Rusznák Adrienn, Kuna Károly, Spilák Lajos – számára.

Mi meg kacagunk rajtuk, magunkon, egymáson, hiszen az egész olyan, mint egy kabaré. Aztán megszeppenve hallgatjuk az elakadt lemezről Máté Péter hangját: „Egyszer véget ér...” És reménykedünk, hátha egy darabig még utasai lehetünk ennek a végtelenített üzemidejű viszonylatnak.

Ferencz Zsuzsa