És most következzék valami egészen más
Emlékezzünk meg elsőképp a hónap talán legnagyobb durranásáról, a mozibajárók háromnapos kánaánjának ismételt eljöveteléről: szeptember 25. és 28. között, a Moziünnep négy napja alatt több mint 200 filmet láthatnak majd az érdeklődők, mintegy 270 vetítővásznon. Kulturális ajánló ADAMIK ZSOLT tollából.
Az ünnepi jegyár most is rendkívül kedvező lesz, maximum 490 forint – ennyiért premier előtti, utáni, lejárt, de még igencsak szavatos mozik garmadájában merülhet el az egyszeri popcornfüggő. Látták például az idei év vitathatatlanul legjobbját, a Sötét Lovagot? Ha nem, akkor most nincs mentség: let’s put a smile on that face!
Ugorjunk egy kicsit előrébb: október 4.-én az Örkény Színházban Mácsai Pál végre megint Örkény István bőrébe bújik egy jó másfél órára („Lesz most öröm Pesten!”), felcsapja a családi fényképalbumot, és csak mesél. Egy karosszék színpadi kelléknek pont elég; az „Azt meséld el, Pista!” című előadásra a jegyeket érdemes mihamarább beszerezni, ez az a darab ugyanis, amire egy héttel a kezdete előtt már betelik a nézőtér. Hiába no, itten Mácsai viszi a pálmát. („És most viszi!”)
Tévé a szellemi koplalás ellen
Szellemi koplalásunk beszüntetése végett a televízió péntek este Orson Wellest küldi ránk: A Gonosz Érintése az m2-őn 21.50-től látható, főszerepben maga a mester, meg Charlton Heston. Ennek ellenére a Szabadság-szobornak híre hamva sincs, lelőjük, no: nem az lesz a csattanó. Szombaton a megasztáros plömplöm után közvetlenül egy langymeleg Philip K. Dick adaptáció, a Spielberg-féle Különvélemény veszi be a képernyőket (mi magunk akkor már inkább a Szárnyas Fejvadászt DVD-n, abban legalább magyar szó van); a királyi egyes ugyanakkor, illetve egy jó másfél órával rá a 21 grammal támad, Alejandro González Inárritu filmjével. A főszerepben Sean Penn és Benicio Del Toro, ám ennek ellenére sem kenyerünk az örökös világfájdalom. Valami jó Kabos filmet adnának inkább, hát nem?
Vagy valami Hobó koncertet, élőben.
Szombat este lenne rá lehetőség: a Hobo Blues Band 1978. április 15-én alakult meg egy Lajos utcai kocsmában, de tagjai az 1981-ben bemutatott, Szomjas György által rendezett Kopaszkutya című filmben már főszerepet játszottak. Most szombaton a 30 éves jubileumi koncertet ülik-állják-ugrálják a Papp László Budapest Sportarénában a vének - azért egy sört az egészségükre, csak úgy a blues alá mindenképp, ha másért nem, akkor köszönetképpen a Vadászatért.
Szeptember 26.-án este pedig egy másik prominens, az örök rumos Sportszelet tölti be az 55.-öt – hajlott kora ellenére olyan muzsikusok húzzák majd a talpalávalót a Gödörben összedobott meglepetészsúr során, mint például kis hazánk jelenleg talán legjobb koncertzenekara, az Irie Maffia, illetve a Zagar + Underground Divas, Pannonia Allstars Ska Orchestra, Anima Sound System AV dj szettje, nomeg a Vad Fruttik. A beugró egy ezres - sárga zsigulit a népnek. Meg Senát, állandó jelleggel.
Szeptember 29.-én, hétfőn este a Gyárfás - Szandai - Kalmár jazztrió tépi a húrokat a Szimplában; Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor pedig az Old Man’s-ben játszik majd a közönség figyelmével. Persze az októbernek már olyan közel lóg a lába, hogy az szinte büdös – az embernek ilyenkor a konvetktor mellett legyen a helye. Hát nem?