Elsötétítés

- Színdarabjának címe szimbolikus is. A történet kifutása egyértelművé teszi: történelmünkben menetrendszerűen érkeznek a szellemi elsötétedés korszakai. A pesszimizmus nem gátja az alkotásnak, a létezésnek?

– A pesszimizmust gyakran összekeverik a realisztikus látásmóddal. Én konfliktusokban gondolkodom, amelyekre még sosem találtak igazi megoldást, de az előfordult, hogy új, még fájdalmasabb konfliktus telepedett a régire. Egy társadalom nem attól modern, hogy megszünteti a konfliktusait, hanem attól, hogy nagy részüket a margóra tudja szorítani. Ám ha rosszabbra fordul a gazdasági, szellemi, érzelmi állapot, a konfliktusok ismét több térhez jutnak. Ezt meglátni nem pesszimizmus, hanem szembenézés a valósággal.

– Az Elsötétítés zsidó származású mérnöke éppúgy átlátja az antiszemitizmus okait és azt az érdekrendszert, amely miatt a hatalom számára előnyös a szélsőséges nézetek támogatása. Mint Bernard Malamud A mesterember című regényének a hitéből kitért, majd ahhoz visszataláló zsidó főhőse. Utóbbi azonban akaratlanul is hőssé válik a tudása által, szimbolikus vezetője lehet az ellenállásnak a rothadt rendszerrel szemben. Az Elsötétítés mérnöke a 2. világháború végén viszont – minden tapasztalata és racionalizmusa ellenére – naiv hittel azt gondolja: elérkezett a konfliktusmentes aranykor. Akár az is feltételezhető: önkéntelen támogatója lesz az új, sötétbe futó korszakoknak. A történelem tükréből nézve persze a mesterember hősiessége is illuzórikus, de a mérnök már-már szánalmas karakterré alakul. Lehangoló hangsúlyeltolódás.

– Fontosnak tartottam, hogy a történetem végén a racionális mérnök belesétáljon a következő korszak csapdájába. Ez a jellemző: a legokosabb emberek is hajlamosak belefutni olyan hitvilágba, amelyhez aztán csalódások után is makacsul ragaszkodnak. Fájdalmas tapasztalat ez, de igaz. Az őrült helyzetekbe előbb-utóbb mindenki beleőrül.

– Az Elsötétítés mérnökét szenvedélyesen szereti a felesége, mégis képtelen megérteni férje hűvös racionalizmusát, ahogyan előadja tervét: miként mentené meg színlelt válással, s az azt követő látszatházassággal őt és gyermeküket. Szavai hallatán az asszonyt – keresztény polgári úrinő – elragadják az érzelmei, kitör belőle a féktelen düh, és előbújik az antiszemita. A mérnök úgy fogalmaz: a téboly az emberiség sajátossága. Nem arról van szó, hogy a psziché rendre legyőzi a rációt?

– Ami az adott konfliktust illeti: a faji gondolkodás a modern ipari társadalom terméke. Korábban csak bizonyos vallásokat gyűlöltek. Volt antijudaizmus, de nem volt antiszemitizmus. Adott esetben vallást lehetett váltani, s akkor minden rendben volt. A XIX. századi európai fejlődés következtében alakult ki két őrületes idea: a faji eszme és az osztályharc eszménye. Halálosan veszélyesek, mert az egyént lebecsülik, csak a származás számít. Ez a mai napig irtózatos következményekhez vezet. Ebből a szempontból az emberi psziché nem hibáztatható sajátos reflexióiért, mert erre nem volt felkészülve. Reakciói végletesek, szükségképpen irracionálisak. Évezredekig másféle társadalmakban éltünk. Minden hitviták, konfliktusok ellenére szó sem volt arról, hogy egyáltalán nem számít, ki mit gondol vagy tesz – csak a származás a szempont. Utolsó, alávaló idea.

– A közvélekedés évezredes konfliktusként „jegyzi” az antiszemitizmust.

– Napóleonhoz kötődik az első olyan törvény, amely egyenjogúsította a zsidókat. A valós célja az volt, hogy a francia állampolgárrá tett zsidókkal bővítse a francia hadsereget. Vagyis a zsidókból is ágyútölteléket gyártson. Ezt az elgondolást vették át aztán Európa több országában is. Nem ment könnyen, hiszen vallásuk miatt a zsidók szombatonként nem harcolhattak, ezért azt is előírták, hogy az egyenlő jogokért a vallásukat el kell hagyniuk. Mindenesetre a zsidók egyenjogúsítása összefügg a nacionalizmus térnyerésével. S mivel Európában a zsidók tömegesen tértek át a keresztény hitre, az addigi polgárság és arisztokrácia találkozott egy velük gazdasági, egzisztenciális téren vetélkedő új tömeggel. Erre válaszul találták ki – főként Németországban – a fajelméletet. Borzasztóan erős eszme, mert nagyon primitív, de kiválóan alkalmas a gyűlölet és a frusztrációk levezetésére.

– Nálunk is erős keletje van. Ma pusztán terápiás célból kínálgatják annyian?

– Kezdeti terjedése idején az volt az elsődleges cél, hogy arra hivatkozva elrabolhassák a zsidók vagyonát. A másodlagos, hogy ki is irtsák őket. Ma már nincs ilyen mértékű zsidó vagyon. A szegények kirablása folyik egész Kelet-Európában. Ma a rasszizmust elsősorban a szegényekkel, köztük is főként a cigányokkal szemben alkalmazzák. A zsidózás csak a kulturális hagyományok okán nem maradt abba: politikai, ideológiai téren lehet még ezzel játszani. Olykor persze a jelen kirablottjai is zsidóznak, cigányoznak, ahogy a kommunista frazeológiai is használatban van. A lelkekben tovább élnek a kulturális hagyományok. Ezek a rosszabbak közül valók, amelyeket például a szellemi polgárháborúk idején szoktak felmelegíteni. De vannak nekünk szép tradícióink is: csodálatos irodalmunk, zenei kultúránk, képzőművészetünk van, ráadásul modern, a reformkortól datálódik. A hajlékony nyelvünket is akkor újították meg kiváló elődeink. Mindez minden konfliktus ellenére egyben tart minket. Helytelenítem is, hogy a jelenlegi kormányzat nem támogatja eléggé a magyar kultúrát, sőt igyekszik leépíteni.

– A választás óta eltelt idő azt mutatja: a baloldali, liberális értelmiség saját politikai osztályának felelősségét firtatja a jelen helyzet kialakulásáért. A politikusok viszont az értelmiségieket hibáztatják erőtlenségükért. Eközben abban egyetértenek: tulajdonképpen szóba kéne már állni a tömegekkel is, mint ahogy azt a Fidesz teszi egy évtizede. De a konkrét metódusok kapcsán megint csak a maszatolás megy. Szükségszerű ez a szellemi elhomályosodás?

– Ezt a problémát egyszerűbbnek látom: vagy van egy politikai pártnak pénze arra, hogy eljusson a tömegekig, vagy nincs. Abba persze nem látok bele, hogy akiknek most kevés van, azoknak miért nincs több. De az biztos: ha egy párt nem tud infrastruktúrát építeni, szinte mindegy, hogy sokan vannak-e körülötte értelmes, tehetséges emberek, vagy alig. Ha viszont tud, akkor biztos, hogy lesznek körülötte elegen, mert meglátják benne a fantáziát. A politikához még a háborúhoz képest is több pénz kell.

– Tényleg szimpla idealizmus abban bízni, hogy változhat valamiként a baljós korszakok végtelenített menetrendje?

– Kicsi és közepes országokban általában akkor mozdul meg a föld, ha a világpolitikában nagyszabású változás következik be. Elszigetelt forradalmaink rendre elbuknak. Nem látom, vannak-e most olyan meghatározó folyamatok a világban, amelyek más irányba fordíthatnak minket.