Elrabolva
Bevezető aranyszabály, amely megkönnyíti az eszmei mondanivaló megértését: titkosszolgálati munkára kiképzett szuperügynöknek ne babráld a lányát! Törött állkapoccsal ugyanis nehéz nevetgélni. Állkapocs nélkül még nehezebb.
Bryan apuka elhárítótiszt volt, vagy kém az Egyesült Államok szolgálatában. (E két munkakör olykor egybefolyik: hol a pult innenső oldalán álldogálunk, hol a túlsón, főleg egy filmben). A kém lányát Kimnek hívják, és egy könnyed párizsi vakációnak mindjárt ez elején elrabolják. Aztán apuka elindul. S be.
Albán drog- és leánykereskedők nem maradnak szárazon és épen. Nyaktörő jelenetek következnek (vedd szó szerint!). Az elkövetők vallatás közben fel vannak villanyozva, de ezt sem élik túl.
A balkáni hullahegyek megmászása után sor kerül néhány bűnös francia megleckéztetésére (temetésükről később történik intézkedés), egy párizsi főrendőr, volt barát és kolléga szűk családi körben történő szétszórására, egy kéjenc arab sejk és a hozzá tartózó géppisztolyos testőrök rapid amortizálására, a luxusjacht ezáltali azonnali kiürítésére.
(Lökött sejk azt hitte, elég, ha megborotválja Kim nyakát. Holott a papa aranykoszorús mesterlövész, aki repülés közben a legyet is, s hogy hányszor öl, ne számoljuk. Saccoljuk úgy ötven-száz közé a film 93 percében a jellemfejlődésükben megállított emberszabásúak számát. Belőlük már sosem lesz főszereplő.)
Tegyük hozzá: mindezt az apai szeretet jegyében. (Pedig e történetben nem áll, hogy apa csak egy van. Van itt mindjárt kettő, és ez sok mindent megmagyaráz Bryan apuka elszántságából.)
Ha sikerült érzékeltetnem valamit (egy kortynyit) a szeretet generálta vérszomjból, azt is hozzá kell tennem: a vad krimi-, kaland- és felpörgetett akciófilm igen jól van elkészítve. Magával ragad. Húh!
Főszerepben Liam Neeson, rendezte Pierre Morel, forgatókönyvíró és producer Luc Besson. (Látszik is!)
