Drasztikusan csökkenti a Fesztiválzenekar támogatását a főváros

Két hónapja derült ki, hogy a fővárosi fenntartású, több mint harminc éve működő Budapesti Fesztiválzenekar nem szerepel Budapest 2017-es költségvetésében. A világhírű zenekar vezetői nyílt levélben fordultak Tarlós Istvánhoz. A közgyűlés ma végül arról döntött: a zenekarnak jövőre 75 százalékkal kevesebb pénzt adnak.

2016. április 28., 19:43

A döntés értelmében a Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány a megkötendő közszolgáltatási szerződésben összesen hatvanmillió forint vissza nem térítendő támogatást kap 2017-re. Ez kétszázmillió forinttal kevesebb, mint eddig. (

És tízmillió forinttal kevesebb,mint amennyit a Matolcsy György titkárnője által a jegybank elnökének korábbi munkásságáról írt könyv elkészítésére és fordítására szánt az MNB egyik alapítványa.)

A Fidelio.hu úgy tudja: a Fővárosi Közgyűlés nyáron, a költségvetés módosításakor visszatérhet a zenekar támogatásának kérdésére.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes az erről szóló vita során azzal érvelt, hogy a zenekar az államtól már úgyis kap több mint egymilliárd forint támogatást.

A zenekar vezetése a közgyűlés döntését követően az alábbi közleményt tette közzé a Fesztiválzenekar

weboldalán:

„Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a Fővárosi Közgyűlés zenekarunk támogatását 200 millió forinttal, 260 millió forintról 60 millió forintra csökkentette. A lépésről a főváros vezetése előzetesen nem tárgyalt velünk, és tudomásunk szerint a döntés következményeiről semmilyen hatástanulmány nem készült. Mivel a támogatás megvonásról a döntés év közben született, óhatatlanul felül kell vizsgálnunk jó előre tervezett és meghirdetett programunkat. Ennek részleteiről Fischer Iván holnap videoüzenetben tájékoztatja a közönséget.

A BFZ 1,150 millió forintos állami támogatásának meghosszabbításáról nemrég aláírtuk szerződésünket az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőivel, akik több alkalommal kifejezték, hogy nagyra értékelik zenekarunk munkáját. Az idei év tervezésekor a budapesti támogatás meghosszabbításával is számoltunk, annak ilyen mértékű, tárgyalás nélküli csökkentése elfogadhatatlan, méltatlan a világhírű zenekarhoz, amely évtizedek óta Budapestet képviseli az egész világon, és itthon is folyamatosan szolgálja Budapest kulturális életét.

A Budapesti Fesztiválzenekar vezetősége”

(Forrás: Fidelio.hu)