Djabe 20 dimenzióban

– Április 1-jén a Momkultban tartja a Djabe születésnapi koncertjét és ugyanezen a napon jelenik meg az új album, a 20 Dimensions, amelynek borítóján a 20-as még bináris számsorban is látható. Hogy született meg ez a lemez?

– Legutóbbi anyagunk, a Forward 2014-ben jelent meg, viszonylag gyorsan készítettük el a Miskolci Szimfonikusok miatt. Nem turnéztunk vele külön, bár az egyes darabokat rendszeresen játszottuk koncertjeiken. A Forward igazi kifutása nem zárult le addig, amíg tavaly ősszel be nem mutattuk a MüPában. Jubileumi koncertnek ezt szántuk, de úgy gondoltuk, hogy jó lenne még egy „visszatekintő”. Közben tekertünk rajta egyet, mert készítettünk egy új lemezt, amelynek a címében is benne volt a húszas: úgy gondoltuk, kössük össze a 20 évet ennek bemutatásával. Először egy teljesen akusztikus lemezben gondolkodtunk, de aztán belejöttek mindenféle elektronikus elemek. Barabás Tamásnak volt az ötlete, hogy legyenek ezek a darabok az elmúlt 20 év „dimenziói”, az azokból leképezett új zene. Tehát előretekintünk. Most egy kicsit dzsessszesebb, fúziósabb, elektronikát is felvonultató zene lett, ugyanakkor azért akusztikus dolgok is megjelennek, főleg a „transitionök”. Ezek stúdióimprovizációkból megszerkesztett darabok, érdekes, meditációs hangulatuk van. De akadnak más, akusztikus indíttatású darabok is, mint a Sunny Afternoon vagy a Klang Song, amelyben én egy klang dobon játszom.

– Különleges a lemez szerkezete: az elején van egy „tudományos előszó”, a végén pedig egy filozofikus lezárás a 21. dimenzióról, amelyet egy narrátor, a magyar ősökkel is rendelkező Hans Petersen mond el. A messzire látás előnyeiről, a minél több aspektus felfedezéséről szóló szavak felfoghatók a Djabe ars poeticájának is.

– Mindenképpen akartunk valami magyarázatot adni ehhez a váltáshoz, mint annak idején a 2001-es Update című lemezen. Én írtam meg a szöveget a befejezéshez. Eredetileg nyitánynak szántam, és az egészet rápakoltam az egyik számra, amit a lemezhez írtam. A zene itt úgy szólal meg, ahogyan a demót feljátszottam. Tamás viszont azt javasolta, hogy legyen inkább ez a vége, és tényleg jó lett így, a zenei megközelítésünk összegzésével. Ezzel szemben az elejének a szövegét úgy szerkesztettem meg, hogy az „tudományosabb” legyen. Így született meg a keret egy összefüggő lemezhez. Én szerettem volna, ha a „transitionök” jobban belefolynak az egyes darabokba, lehet, hogy az LP-változathoz még majd finomítunk ezen.

– A nagyobb koncerteken az öt állandó tag mellett – Banai Szilárd dobos, Kovács Ferenc trombitás-hegedűs, Kovács Zoltán billentyűs, Barabás Tamás basszusgitáros és ön – mindig fellépnek vendégzenészek is. Az április 1-jei névsorban lesznek olyanok, akik még az „ősidőkben” játszottak a Djabéval.

– Szemezgetünk egész pályafutásunkból. Megjelenik az első, 1996-os Djabe-lemez hangulata, de felelevenítjük a „tegnapi, tegnapelőtti” zenéinket is. Ami a vendégeket illeti, igazából akkor váltak nálunk rendszeressé, amikor alapító társam, Sipos András halálával megbomlott az addig megbonthatatlannak hitt egység és nyitni kezdtünk kifelé. A nagy koncerteken pedig mindig jól jöttek ezek a „beengedett” elemek.

– Mit jelentett az ön számára ez a 20 éve a Djabéval?

– Nekem ez volt az életem zenészként, kiadóként, zenekarvezetőként, alkotóként, beleértve a különböző produkciós munkákat is. Ameddig ez lesz, csak ezzel fogok foglalkozni. A keretek persze bármikor mehetnek más irányba, mindig jó megújulni.

– A zenekar öt tagja művészi és emberi szempontból egyaránt különböző egyéniség. Mi az, ami összetartja a csapatot?

– Az maga a Djabe-produkció, a tervek, a koncertek, a kiadványok. Volt, amikor családjainkkal együtt sokat jártunk össze, mostanában inkább a zenei feladatok fogják össze a társaságot. Barabás Tomi az, aki szerzőként, hangszerelőként, hangmérnökként „tolja előre” a produkciókat, a többiek ebbe illeszkednek bele. Annak idején Sipivel mi voltunk a mag, amelyhez csatlakozott Tomi, így kialakult egyfajta „triumvirátus”. Amióta Sipi eltávozott, mi ketten hozzuk meg a zenei és más produkciós döntéseket.

– Milyen tervei vannak a Djabénak az ünnepre és azon túl?

– A megjelent CD után tervezünk egy DVD-változatot a jubileumi koncertfelvételekkel kiegészítve, egy LP-t, amelyre jó lenne megcsinálni a 21. dimenziót... Készülünk egy amerikai-kanadai turnéra június második felében, lesznek koncertek itthon, Szlovákiában, Szlovéniában. Szeretnénk a MüPa-koncertből egy szép, audio/videokiadványt készíteni – megérdemelné! –, és közben készül a zenekar történetét bemutató könyv is.

– Nemcsak a zenekarnak van kerek évfordulója, hanem az alapítónak is. Égerházi Attila április 11-én lesz 50 éves. Mit kíván magának ez alkalomból?

– Észrevettem, hogy ezt az évfordulót az emberek többsége komolyabban éli meg, de bennem nincsen különösebb izgalom. Szoros időbeosztásom miatt nem is lehetne nekem meglepetéspartit csinálni, de összejön a család, testvéreim, unokatestvéreim az ország különböző részeiből. Ennek azért is örülök, mert amióta szüleim meghaltak, elmaradtak a nagy családi együttlétek. Magamnak elsősorban egészséget kívánok, és elhatároztam, hogy, elérve az ötvenet, többet fogok tenni érte, mint eddig. Szeretném megvalósítani az említett és a további távlati terveket. Ilyen lenne például 2018-ban, a Táncolnak a kazlak megjelenésének 15. évfordulójára elkészíteni annak második részét. De még rám vár édesapám, Égerházi Imre festőművész hagyatékának feldolgozása könyvben. 2025-ben lesz születésének századik évfordulója, abból az anyagból és tudásból, amit összeszedtem a művészetéről, szeretnék egy nagyszabású kiállítást csinálni, legalább egy Műcsarnok színvonalú helyen. Ez az én pályám, ami kijelöltetett számomra, és érdemes rajta továbbmenni. De igyekszem a családra is figyelni. Amikor összeülünk, összebújunk a kislányommal, minden megszűnik számomra. Semmilyen munka nem éri meg, hogy az élet e szép pillanatai mellett elmenjünk...