Csézy Szívverését hallgathatja ma Európa

Kialakul ma az Eurovíziós Dalverseny döntőjének mezőnye - a belgrádi Arénában este rendezik a második elődöntőt, amelyben Csézy is színpadra áll.

2008. május 22., 06:50

A dalverseny negyvenhárom indulója közül tizenkilenc ország versenyzője lép színpadra. Az MTV által is közvetített adás nézői a következő országokra szavazhatnak telefonon: Izland, Svédország, Törökország, Ukrajna, Litvánia, Albánia, Svájc, Csehország, Fehéroroszország, Lettország, Horvátország, Bulgária, Dánia, Grúzia, Málta, Ciprus, Macedónia, Portugália.

Csézy a Szívverés (Rakonczai Viktor szerzeménye) című dalra kapta a legtöbb voksot az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjében.

A keddi első elődöntőből tízen már bekerültek a szombat esti végső megmérettetésre, köztük Oroszország versenyzője, Gyima Bilan, aki Edvin Marton virtuóz hegedűkísérete és Jevgenyij Pljuscsenko olimpiai bajnok műkorcsolyázó előadása segítségével hódította meg az európai közönséget. - írta az MTI.
A dalverseny legfiatalabb résztvevője a 16 éves albán énekes, Olta Boka, a legidősebb a 75 éves Ladislav Demetterfys, a Horvátországot képviselő együttes tagja.

A szombat esti döntőn 25 előadó versenyez majd a közönség szavazataiért.

2025. február 27., 10:07

Életének kilencvenedik évében elhunyt Mécs Károly Kossuth-nagydíjas, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet művésze, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.