Búcsú a Trafótól

- A döntés nem érte váratlanul: hosszú ideje sejtette, pályázata hiábavaló.

– 2010 októberében tudtam már. Azon voltam, hogy kerüljön nyilvánosságra, kit szeretnének a helyemre. Így jutott el igen gyorsan a parlamenti pártokig az ügy. 2011 tavaszán Szőcs Géza már sejteni engedte a Trafó sorsát, bár akkor még Bozsik Yvette mellett Markó Ivánban gondolkodott. Bozsik neve is nehezen köthető a Trafó profiljához, ám Markóé semmiképp sem fűzhető össze ezzel az intézménnyel. Vádoltak néhányan azzal, hogy kampányt indítottam Bozsik ellen. Ez valótlan állítás, hisz külföldön voltam akkor, ott értesültem az egészről.

- A Trafóval, a műsorpolitikájával vagy Szabó Györggyel volt baj?

– A jelenlegi kultúrpolitika szinte mindenhol vezetőcserét hajtott végre, így áldoztak be engem is. Emellett néhány sértett művész, aki nem vagy csak ritkán kapott fellépési lehetőséget a házban – főleg azért, mert nem fért bele a Trafó profiljába – lobbizni kezdett a helyért. A politika pedig – a szakmai érdemeket figyelmen kívül hagyva – rosszul döntött.

- Mégis beadta a pályázatát. Miben bízott, milyen esélyt adott magának?

– Már akkor érezhető volt, hogy a politika dönt, amikor a Dörner színház-igazgatói kinevezése ellen indított petícióról Bozsik Yvette csendben levétette a nevét. Világos volt a képlet, de a múltunk, az eredményeink és a szakmai tisztesség megkövetelte, hogy beadjam a pályázatot.

- Szakmai önérzet, dac, presztízskérdés?

– Sok minden. A Trafó nagyon jó lett az elmúlt években. Kezdett olyanná válni, amilyennek már kezdetekben megálmodtam. Mostanra ért be a rengeteg munka. Egyre szélesebb körben lettünk izgalmasak, sokan jöttek be azok közül is, akiket korábban nem érdekelt a kortárs művészet. Év végére a látogatóink száma meghaladta az ötvenezret, ez harmincszázalékos növekedést jelent. A fiataloknak is fontos bázisuk lett a hely. A külföldi szakma is arra biztatott, harcoljak a Trafóért, sőt petícióban tiltakoztak a döntés ellen.

- Bozsik nagy ígéreteket tartalmazó pályázatát számos kritika és bírálat érte. Ön milyennek tartja?

– A legnagyobb baj az, hogy nem ismeri a helyet, hiszen az elmúlt tíz évben alig járt itt. Horváth Csabát is úgy kellett rábeszélni, hogy jöjjön, nézzen. Teljesen tájékozatlanul adták be a pályázatot, nem ismerik a Trafó működését. A győzelem ára a Trafó függetlenségének feladása volt. Hiányzik a koncepció, csak ígéretek vannak. Nem mérték fel, hogy a tervezett két társulat miként tud majd egymás mellett működni. Szűkülni fog az intézmény profilja, hiányzik az innovatív szemlélet is. Ígér Bozsik Yvette például nemzetközi sztárokat: azokat, akiket a nyolcvanas években én hívtam a Petőfi Csarnokba. Számára itt állt meg az idő. Hiányozni fog a képzőművészet. Megtörik az, amit eddig építettünk. Új nyelvet fognak itt beszélni, s félő, hogy eddigi közönségét is elveszti a ház.

- Azt mondja, politikai döntés volt. Leült az illetékes politikusokkal, próbálta őket meggyőzni?

– Találkoztam Csomós Miklóssal. Szőcs Gézával is, vele egy kávézóban beszélgettünk, s bár próbáltam szakmai érvekkel meggyőzni, nem volt nyitott. A meccset már korábban lejátszották. A főváros által megszüntetésre ítélt intézményt a minisztérium megmentette, de a saját emberével. Azt a függetlenséget, amit mi is képviselünk, velünk együtt lassan eltüntetik. Ez a sorsa a Sirálynak, a Tűzraktérnek, a Gödörnek. A kortárs művészet terhessé vált a politika számára. Kényelmesebb a populáris szórakoztatóipar, mert nem tesz fel kérdéseket. A művészet viszont kényes dolog, mert a jelent és a valóságot vizsgálja, kérdez, rávilágít, a nézőt gondolkodásra, önállóságra készteti. Arra, hogy a dolgokat hangosan ki merje mondani. A Trafó mindig kényes ügy volt, de a külföldi elismertségünk sokat számított. Nem kisebb nevek, mint Peter Brook, Anne Teresa De Keersmaeker, Tim Etchells álltak ki mellettünk.

- Mi fáj a legjobban?

– Rossz látni, hogy a kollégáim nehéz helyzetbe kerülnek. Jó a csapat, és én szeretek csapatban játszani.

- Miért nem keres velük új helyet?

– Nincs most ennek realitása. Többen felajánlottak üres ingatlant, külföldről is támogatnának. De nulláról nem lehet újraindulni. Nem hiszek a szegény színházban. A világ megváltozott... Mostanra annyi maradt, hogy nyár elejéig vinni kell a házat, a költségvetést tartani kell. Erőt kell sugároznom a munkatársaimnak. Többen új helyet keresnek. Nagy törést okozott ez mindenkinek. A menni vagy maradni minden szempontból nehéz kérdés. El kell varrni a szálakat. Lehet, hogy lezárom ezt a korszakot, és valami egészen újat kezdek.