Bruck Edith újabb díjat nyert

Korábban Ferenc pápa is felkereste Bruck Edithet, hogy az emberiség nevében bocsánatot kérjen tőle a második világháború alatt történtekért.

2021. augusztus 30., 19:28

Szerző:

A holokauszt beszámolójaként ismert Elveszett kenyér című regényével Bruck Edith Olaszországban élő magyar írónő lett a Viareggio-Repaci irodalmi díj egyik győztese szombaton. A 92. alkalommal kihirdetett irodalmi díj átadása az olaszországi és európai értelmiség egyik kedvenc alkotó- és üdülőhelyeként ismert Viareggio nyári kulturális eseményének számít, írja az MTI.

Idén három nyertest választottak: Flavio Santi költő és Walter Siti író mellett kapta meg Bruck Edith a legjobbnak járó díjat. Különdíjat Roberto Benigni színész-rendező kapott. Az 1929-ben Leonida Repaci alapította viareggiói irodalmi díj kiosztásán több perces taps fogadta a kilencvenéves írónőt, akit a közönség előtti nyilvános beszélgetésen az afganisztáni helyzetről is kérdeztek. A Tiszakarádon született, 1955 óta Olaszországban élő költő, író, rendező az idén bekerült a másik tekintélyes olasz irodalmi díj, a Premio Strega öt döntős írója közé is az Elveszett kenyér című művével.

Februárban a szentszéki napilap L'Osservatore Romanóban közölt cikket, melyet követően Ferenc pápa római lakásán kereste fel Bruck Edithet, hogy az emberiség nevében bocsánatot kérjen tőle a második világháború alatt történtekért. Júliusban az olasz nyelv nemzetközi terjesztéséért és védelméért felelős Dante Alighieri Társaság alelnökének nevezték ki.

(Kiemelt kép: A Vatikáni Média által közreadott képen Ferenc pápa meglátogatja római otthonában Bruck Edith magyar származású írónőt, holokauszt-túlélőt 2021. február 20-án. Az egyórás találkozón a 89 éves írónő a koncentrációs táborokban eltöltött időről beszélt a nála öt évvel fiatalabb katolikus egyházfőnek. Fotó: MTI/EPA/Vatikáni Média)

Óriási sikerrel zárult a hétvégi Budapest Mastercard Comic Con, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak. A kétnapos eseménysorozaton 25.756 látogató vett részt, amely a tavalyi látógatószám közel kétszerese. A hollywoodi sztárok mellett a társ- és vendégrendezvények is nagy érdeklődést keltettek, így a Board Game Expo és a KoreaOn kulturális fesztivál is hozzájárult a látogatócsúcshoz.