Biblikus hevület és satnya szójátékok
Ha zenekritikus lennék, és ha pár éve nem olvastam volna Csáth Géza kötetét, amely hajdan érdekes, ma jobbára érdektelen hírlapi írásait tartalmazza különféle zenekari, dal- és egyéb estekről és esetekről, akkor most szomorúan, tanácstalanul nézelődnék.
De mert nem, nem és igen, igen (és most nem fordítva, miként biblikus hevülettel a plébános úr is javallja), azaz mert nem az vagyok, akinek hisznek, viszont igen: olvastam a könyvet, szóval mindezek miatt meglepve sem vagyok.
Ám önökben felmerülhet a kérdés: vajon mire gondolok? Mi a tárgya e rövid dolgozatnak?
Ha így kérdeznek, nem segíthetek. Mert elsősorban emberek két csoportjára, egészen pontosan két fogalomra gondolok, s célom, hogy e satnya szójátékkal véget vessek a barkochbának, és végre eljussak addig, hogy leírjam: a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak és a Bartók vonósnégyesnek nem olyan régen születésnapja volt. És mert az előbbi 1963 tavaszán lépett föl először, az utóbbit meg 1957-ben alapították, illő köszöntés a Gramofon Könyvek két idei kötete: Retkes Attiláé az ifjabbik, Albert Máriáé az idősebbik ünnepeltről.
Felmerülhet a kérdés: mi köze mindehhez Csáth Géza zenekritikusi működésének? Legyen tehát szavam igen, igen és nem, nem, és megmondom nyíltan, mit gondolok.
Gondosan elkészített könyvek ezek, amelyekből megtudhatjuk, hogy mennyire azonos is lehet a zenész- és köznapi emberi lélek (egyként földhözragadt), hogy a hétköznapi harcok mégsem őrlik fel feltétlenül az embert, hogy igaza van a nagyszerű Komlós Péternek, aki negyedszázada pesszimistán kezdte (a tanítást), s aki szerint azóta a helyzet egyre csak romlott. Izgalmas interjúk, diszkográfiák, alkalmi írások, régi koncerttudósítások és kritikák mutatják e két együttes történetét. Ebben az értelemben újságkönyvek ezek, mai és tegnapi, Csáth Gézát is idéző cikkekkel. De persze járjanak utána, ha nekem nem hisznek.
