Berlini emberünk

Mogyorósi Gézát nem kell bemutatni lapunk olvasóinak, hiszen évtizede jelennek meg nálunk (is) Németországból küldött tudósításai. Van, hogy az aktuális politikai helyzetet elemzi, van, hogy a hétköznapi élet érdekességeivel ismertet meg bennünket, s van úgy, hogy a német múlt dicső vagy dicstelen lapjait eleveníti fel. (Múlt heti számunkban például egy hajdani bokszbajnok szomorú életét írta meg: egy bokszbajnokét, akit egy ország ünnepelt, hogy aztán a hitleri hatalomátvétel után utolérje őt is a nem megfelelő születési bizonyítvánnyal rendelkezők tragikus sorsa.) Mogyorósi kolléga igazán elmondhatja magáról: „Ich bin ein Berliner” – hogy hamarjában egy amerikai elnököt is citáljunk, de ő rögtön hozzátehetné az „ungarisch”-t is, hiszen német polgárként is magyar maradt. Nemcsak azért, mert a magyar újságok és hírügynökségek szorgos tudósítója, hanem, mert ma is magyarként látja és láttatja a németországi eseményeket.

Illetve... és ez az illetve a legérdekesebb abban a kötetben, amelyet ezúttal a figyelmükbe ajánlanék. Mogyorósi Géza ugyanis összegyűjtötte és kötetbe rendezte a két évtized valamennyi vonatkozó írását, és Berlini tudósítások címmel közre is adta. Az effajta vállalkozásoknak sokszor nyakát szegi, hogy a régi írások elavultak, érvényüket vesztik – a szerzők általában azzal védekeznek, hogy így együtt mégiscsak túlmutatnak önmagukon, egyfajta korrajzot is adva. Mogyorósi Gézának nem kell mentegetőznie: ez a húsz év valóban annyi fordulatot hozott a német nép életében, hogy a Berlini tudósítások igazi történelemkönyv lett – az apró írások együtt adják ezt az élményt. És még valamit megmutatnak: azt, ahogy egy magyar fiatalember, aki a kötet elején épp csak megérkezett választott új hazájába, hogyan lesz az évtizedek alatt az ország igazi polgára.

Miközben persze megmarad magyarnak.