Babaszappan-opera
Most vettem csak észre, hogy a tökéletes élet lehetetlenség. És a jó tanácsok meg a bölcsességek sem segítenek mindig. A mandulafavirág-hangulatú nő azt mondja például esténként a televízióban: amikor manócska még a pocakomban volt, elhatároztam, hogy mindenből a legjobbat veszem neki. Egy édes női hang meg azt: ami jó a babának, jó a mamának.
Pedig ez így, egyszerre lehetetlenség. Mondjuk a „Bach babáknak” föliratú lemez kellemes, ám bizonyosan nem a legjobb: Zubin Mehta és Richter játékát nem számítva inkább unalmas. De ettől még az édes hangnak igaza lehet, és e korong talán jó a babának – elvégre szép az, amin érdek nélkül alszik.
Most vettem csak észre, hogy a tökéletes élet lehetetlenség. Mert hiába gyártanak: hiába vásárolhatni mindenhez muzsikát, ha nem tudjuk tartani a tempót. Például van zene relaxáláshoz. Van vezetéshez, van jógához, munkához, főzéshez, nőzéshez és férfiazáshoz (a pasizás kerülendő szó, a komputer helyette ezt ajánlja). Van zenehallgatáshoz. És van minden életritmusra. Ha például a „Highlights of Bach” nem kell senkinek, új címkével máris kész a „Bach pihenéshez”, a „Bach futáshoz” vagy mondjuk a „Bach babáknak”, esetleg a „Bach macskáknak”. És ugyanígy: ha nem kell a John Cage-lemez, amelyen a 4’33’’ zongora- és zenekari változata hangzik (1952-es ősbemutatóján David Tudor minden tétel elején le-, minden tétel végén felhajtotta a billentyűzet fedelét), csak rá kell írni, hogy „Cage babáknak”.
Furcsa világban élünk. A macskák whiskast vennének, a babák Bach-lemezt, a felvonulók meg május elsején Sosztakovics XII., azaz „1917”-szimfóniájából kértek egy szép részt, lehetőleg a negyedik tételből (Az emberiség hajnala. Allegro – Allegretto).
