Aztán mindennek vége
Jasznaja Poljana szakrális hely, Tolsztojnak, a klasszikusnak, a „rettenetes öregembernek” (82) a menedéke volt, ahol parasztgúnyában járt, s ingyeniskolát csinált a falu gyereknépének.
A lelki öntökéletesítést megcélzó próféta és pátriárka megvetette a magántulajdont, ugyanakkor ő volt az „ellen nem állás” hőse, a makacs erőszaktagadó.
Otthonát mégis családi lövészárkok tették járhatatlanná. Féltékeny hitvesével (a „hárpiával”), a neki 46 év alatt 15 gyereket szült Szófia grófnéval elmélyült feszültségekben élt. (Az asszonyt a pocskondiázó utókorral szemben Maxim Gorkij védte meg, s épp a Nyugatban.) Tolsztojnak a nőkkel való kapcsolatai egyébként jócskán ellentmondásosak, és majdnem mindig drámaiak. (Naplóiból bőven idézhetők.)
A Tolsztoj-házban mindenki vezetett naplót, és többnyire el is olvasták a másikét. Így ezek szinte üzenőfüzetekké váltak, a befolyásolás, a zsarolás eszközeivé.
A „kommunában” egyaránt előfordultak hívők és haszonlesők. A tolsztojánusok vezetői akár a húsosfazék kiporciózóinak érezhették magukat. Az ifjú titkárt, akinek szemén keresztül látjuk a Jasznaja Poljanai-i világot, mindenki kémkedésre akarná használni: rozoga már a próféta, kérdéses az örökség, résen kell lenni...
Mi a fontosabb vajon: a mozgalom-e, amely továbbviszi a reformeszméket, vagy a tucatnál több Tolsztoj gyerek sorsa, akiknek éppenséggel juthatna bőven a Háború és béke meg az Anna Karenina tantiemjeiből? Csakhogy Tolsztoj nem dekázik. Nem számol. Elmenekül a dilemmából. Maga mögött hagyva dúlt családját. Futásának során egy tüdőgyulladás dönti idegen ágyba.
Aztán tényleg mindennek vége.
(Játssza Helen Mirren és Christopher Plummer. Rendezte Michael Hoffman, finom kézzel. Két Golden Globe- és két Oscar-jelölés.)
