Az Orbán-kormány is kezd rájönni, hogy a magyarnak fesztivál kell

Jövőre már 750 milliót szánnak fesztiválok támogatására. Ez a 2016-os összeg háromszorosa.

2017. július 9., 08:19

Szerző:

A magyarországi fesztiválok - a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) fesztiválfinanszírozásra fordítható kerete mellett - 2,7 milliárd forint állami támogatásban részesülhetnek. A támogatás növelésével az Emmi célja a fővárosi mellett a vidéki művészeti fesztiválélet erősítése - közölte Retvári Bence, minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel.

„Mára elmondható, hogy Magyarország komoly fesztiválhelyszínnek számít Európában. A fesztiválok támogatásával a kulturális kormányzat célja a kulturális turizmus és az erre épülő iparágak erősítése mellett az, hogy a magyar emberek minél több kulturális és közösségi élményben vehessenek részt” – fogalmazott.

A kiemelt, illetve közösségi nemzetközi és hazai kulturális fesztiválok és események támogatása a korábbi években elsősorban az NKA-n keresztül valósult meg. Tavaly óta az Emmi költségvetésében e célra külön forrás áll rendelkezésre, amely akkor 250 millió forint volt, az idén pedig az előző évi duplájára, 500 millió forintra emelkedett, ebből az összegből 46 kulturális fesztivál részesült. A keret a 2018-as költségvetésben 750 millió forintra nőtt, amely háromszorosa a két évvel ezelőttinek.

„A hazai fesztiválélet sokszínűségét és magas minőségét jelzi, hogy a 2017-2018-as időszakra a Minősített Európai Fesztivál címre (EFFE Label) 40 hazai fesztivál pályázott, és közülük 30 el is nyerte a minősített európai fesztivál fokozatot” – mondta az államtitkár. Kiemelte: a visegrádi négyek magyar soros elnöksége kulturális programjainak sorát is a váci V4 színházi találkozó és fesztivál nyitotta.

Mint mondta, a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál a 2014 és 2016 közötti időszakban a régió meghatározó összművészeti fesztiváljává vált. A szervezők az elmúlt években megsokszorozták a programok és a bemutatók számát, alfesztiválok létrehozásával, szatellit-fesztiválok bevonásával színesítették a kínálatot, és bővítették a nemzetközi együttműködések lehetőségét is.

A jövő évtől a finanszírozás hátterét a BTF és a CAFe Budapest hosszú távú támogatásáról szóló kormányhatározat teremti meg, amely a 2017-es összegek továbbvitelével számol újabb három éven keresztül, azaz a BTF évi 950 millió forint, a CAFe Budapest évi 600 millió forint, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) évi 200 millió forint költségvetési támogatásban részesül.